Díjátadással egybekötött bozsikos szezonzáró

Március 1-től átalakult, illetve az addigi megyeiről régiós szintre emelkedett a Bozsik-program lebonyolítási rendszere. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia égisze alá tartozó térségben az eddigi félszáz helyett 86 egyesület vesz tevékeny részt benne. A program három részre tagozódik: az A-szinten az akadémiák, a B-n az alközpontok, a C-n pedig a csoportok egyesületei vetélkednek a tornákon. A munka menete egy éve folyik az új mederben. Szerdán este a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban az őszi szezon záróértekezletét tartották, melynek keretében a program legaktívabb szereplőinek a munkáját is elismerték.

Dankó Béla országgyűlési képviselő, MLSZ elnökségi tag köszöntőjében kiemelte, hogy a program tao-s forrás bevonásával új szakmai tartalommal és infrastrukturális fejlesztésekkel lett „újratöltve”, ugyanakkor a benne dolgozó szakemberek áldozatos munkája nélkül aligha lenne életképes. A vezető köszönetét fejezte ki mindezért a jelenlévőknek, egyben azt kívánta, hogy hasonló hivatástudattal végezzék a dolgukat, mert a szaktudásuk garancia lehet a magyar labdarúgás újbóli felvirágzására.
A folytatásban a régió szakmai vezetője, Kiss László tartotta meg a programon belüli különböző szintek évértékelését. A klublátogatások tapasztalataiból merítve kiemelte a fesztiválok és tornák kedvező fogadtatását, melyekkel plusz programokat tudtak biztosítani a településeken, sok helyen gondot
jelentenek ugyanakkor az „egyszemélyes egyesületek”, emiatt 3-4 helyen is „bedobták a törölközőt” az év során. Az alközpontok és az akadémia kapcsolatát példásnak minősítette Kiss László, utóbbi sok segítséget nyújt a rendezvények lebonyolításához, problémaként merült fel viszont a távolabbi településekről beigazolni a tehetségeket a nagy távolságok miatt. A vezető az MLSZ elé benyújtott javaslataikat sem rejtette véka alá. Ezek között szerepel a sportorvoslással kapcsolatos kérdések megoldása, az egységes fair play rendszer kialakítása, valamint az alközponti szakmai napok évenkénti kétszeri életre hívása.
Zöldi Sándor régiós szakmai koordinátor statisztikai adatokkal egészítette ki a beszámolót. Ebből kiderült, hogy a program keretében országos szinten a 12 régióban több mint 72 ezer igazolt játékos kergeti a labdát. Ami a szervezeti struktúrát illeti, minden régióhoz 6-6 alközpont, illetve 15 csoport tartozik. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémiához sorolt csoportokban összesen 3636 igazolt U11-es és U13-as korú labdarúgó palánta focizik szervezett keretek között. Az idény során csoportonként 21 rendezvény zajlott le, ebből 120 volt a fesztivál és 195 a torna. Ezen felül 12 országos B-szintű és 2 A-szintű tornát is lebonyolított a régió, melyek költségeire a tao-n kívül 82,7 millió forint jutott az MLSZ erre elkülönített alapjából.
A beszámolót követően Dankó Béla, Szpisják Zsolt MLSZ területi igazgató és Jakab Péter a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia igazgatója díjjal ismerte el a programban szereplő legaktívabb szakemberek és önkéntesek munkáját, az est állófogadással zárult.
„A Bozsik Egyesületi programban végzett kiemelkedő munkájáért” elismerést kapott: Gyimesi András, orosházi alközpontvezető, Gyuris Zoltán békéscsabai alközpontvezető, Orosz István karcagi alközpontvezető, Szecsei József törökszentmiklósi alközpontvezető, Toldi Balázs gyomaendrődi csoportvezető, Keresztesi János körösladányi felkészítő-edző, Nagy Róbert szászbereki felkészítő-edző, Tasi István tiszagyendai felkészítő-edző, Szentléleki Béla gyulai felkészítő-edző, Varga Róbert hódmezővásárhelyi felkészítő-edző.
„A Bozsik Egyesületi programban végzett kiemelkedő önkéntes munkájáért” elismerésben részesült: Smidéliusz Ernő tószegi önkéntes, Nagyné Bódi Katalin az Intézményi Bozsik Program gyulai egyszemélyi felelőse.
„A Bozsik Egyesületi programban nyújtott kiemelkedő Fair Play tevékenységért” elismerést kapott: Erdős Ferenc gyulai csoportvezető, Kolozsvári János makói csoportvezető.

Bakulya Mihály

A rendezvény képgalériája ide kattintva tekinthető meg:

Címlapon: Dankó Béla MLSZ elnökségi tagtól Nagyné Bódi Katalin veszi át az önkéntes munkájáért járó elismerést. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.