Döntetlenre végződött a ladányi csúcsderbi

A megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában döntetlenre végződött a szombati rangadó a listavezető Előre II. és a vele pontazonossággal álló Körösladány között. Mindez annyit jelent, hogy a két élgárdát 2 pontra közelítette meg az előző napon hazai pályán nyerő Kondoros.


Körösladányban ragyogó idő és sok néző fogadta a két csapatot, minden adva volt tehát egy jó mérkőzéshez. Rutinos támadójuk, Tóth Dániel révén már az elején megszerezték a vezetést a csabaiak, ami alapjaiban írta át a derbi forgatókönyvét. Az előny birtokában ugyanis a lila-fehérek visszaálltak és a biztonságot tartották szem előtt. Precízen lezárták a területeket a hazaiak mozgékony emberei előtt, ami nem könnyítette meg a ladányi támadók dolgát. Játékban uralták a meccset a házigazdák, de mindez meddő fölénynek bizonyult. A szépség helyett szünet után is inkább a küzdelem dominált. A kék-fehérek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de a vendégek magabiztosan állták és szűrték meg a próbálkozásaikat. Már a „visszaszámlálás” időszakát élték a csapatok, amikor Ruzsa Zoltánnak sikerült hibára kényszerítenie az Előrét. Végszó gyanánt még akadt egy ziccerük a ladányiaknak, amit Czinanó hárított nagy bravúrral, így maradt a reálisnak tekinthető döntetlen.

Lényegesen több gólt hozott a két alsóházi mérkőzés. Gyulán a jó formában lévő hazaiaknak a 11. percig tudott ellenállni a Vésztő. A sárréti alakulat tartotta magát ezután is, de elöl nem jelentett veszélyt, a második félidőre pedig mintha el is fáradt volna, ezt kihasználva a házigazdák fölényessé tették a győzelmüket.
Mezőhegyesen előzetesen háromesélyes meccset ígért a tavasszal még veretlen orosháziak vendégjátéka. Szorosan is alakult az első félidő, amelyet negyedórán belül egy gyors gólváltás tett érdekesebbé. A térfélcsere után viszont már csak a motiváltabb és lelkesebb határvárosiak voltak eredményesek, akik háromszor is bevették Marunák kapuját, ezzel az OMTK sem veretlen már tavasszal. Sikerével a Gyula és a Mezőhegyes megerősítette pozícióját az alsóházi mezőny élén.

A bajnokság állása. Felsőház: 1. Békéscsaba 1912 Előre II. 50 pont, 2. Körösladány 50, 3. Kondoros 48, 4. Szarvas 43, 5. Szeghalom 36, 6. Nagyszénás 33. Alsóház: 7. Gyula 28, 8. Mezőhegyes 26, 9. Jamina 20, 10. Vésztő 18, 11. Orosháza 13.

Címlapon: Kovács Tamásék a korán elért gól után eredményes biztonsági játékot játszhattak. Fotó: Erdős Csaba