Dragonos bajnoki címek Bajáról

A szarvasi Körös Dragon Egyesület két csapattal nevezett az idei év első versenyére, a Magyar Sárkányhajó Szövetség által Baján megrendezett hosszú távú magyar bajnokságra. A hétvégi erőpróbán egy premier női és egy premier férfi egység szállt hajóba a helyezésekért.


Mindkét egységet U18-as és szenior korosztályú sportolók egészítették ki, de hogy így is kiváló elegyet képeztek a beülők, arra jó példa, hogy mindkét legénység az első helyen végzett kategóriájában. A hölgyek 4 kilométeren vetélkedtek, egyszer megkerülve az őszi szárazság idején gyakorlatilag száraz lábbal megközelíthető Petőfi-szigetet. A körpályát 18,5 perc alatt teljesítették, a leggyorsabb időeredménnyel. A férfiak versenytávja 8 kilométer volt, amit a dragonosok 34:16 perces idővel eveztek le.
– Bár az idén nem készülünk nemzetközi megmérettetésre, az eredmények azt igazolják, hogy a téli alapozás jól sikerült. A következő versenyzési lehetőségünk május 5-én lesz a Velencei-tavi evezős pályán, ahol a harmadik Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokságon ülnek hajóba, az outrigger hajó kedvelői – mondta el Szitó Szabolcs, a sárkányosok edzője.

A Körös Dragon hosszú távú bajnok férfi premier csapata

A női legényég névsora: Papp Alexandra, Kruzs Gabriella, Papp Renáta, Kondacs Sarolta, Kriska Zsuzsanna, Kálmán Katalin, Bontovics Petra, Nyerges Alíz, Czingli Viktória, Tímár Tünde, Szalontay Ibolya, Krisztin Anita, Apáti Anna, Páskuj Krisztina, Kálmánné Kolarovszki Zsuzsanna, Mózes Imréné, Hangai Zsuzsanna, Balczó Edit, Varga Edit, Juhász Petra, Török Ágnes, Németh Fanni.
A férfi legénység névsora: Szirony Zsolt, Szeverényi Ádám, Kálmán Tibor, Csépai Pál, Détár Levente, Szitó Szabolcs, Kálmán András, Nyerges Miklós, Kmotricza Igor, Vágási Péter, Szűcs Zoltán, Nyerges Richárd, Mulholland Alexander, Détár Előd, Szalontay Ibolya, Markovics Ábel, Bogár Gábor, Balázs Tibor, Lipcsei Levente, Nagy Gábor, Lővei Zsolt, Pálfi János.

Címlapon: Az aranyérmes dragonos hölgykoszorú