Eb-címvédés és szabadtéri vb-érem Márton Anita célja

Az olimpiai bronzérmes súlylökő, Márton Anita két fő célt fogalmazott meg a 2017-es évre: szeretné megvédeni címét a belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon, az augusztusi, londoni szabadtéri világbajnokságon pedig érmet akar szerezni.

A 28 éves békéscsabai atléta az M4 Sport-nak nyilatkozva elmondta, hogy nem sokat változott az élete a tavalyi, riói játékokon elért harmadik helye után, ugyanúgy kezdte el a felkészülést, mint az előző években, és ugyanazzal a csapattal dolgozik, mint korábban.
Edzője, Eperjesi László ugyanakkor elárulta: az elmúlt évekhez képest óriási előrelépés, hogy most egy fűtött tornateremben tréningezhetnek, tanítványa pályafutásában erre még nem volt példa.
– Ez azt jelenti, hogy ha kint mínusz 15 fok volt, akkor bent is, és ott voltunk kénytelenek készülni – fogalmazott a tréner, aki hozzátette, a körülményeik jóval gyengébbek, mint a külföldi riválisoké, de ők ebből tudják kihozni az eredményeiket, s erre nagyon büszkék.
Márton Anita azt mondta: sok versenyre hívják, válogathat, hogy hol induljon el, s ennek nagyon örül.
– Rió előtt a 6-8. helyet tűztem ki célul, s a bronzérmem meglepetésérem volt. A fő célom az, hogy egyszer megnyerjek egy olimpiát. Remélem, hogy 2020-ban, Tokióban ez már nem meglepetés lesz, hanem egy stabil dobogós helyezés, és szeretném, ha a bronznál fényesebb érem lenne – nyilatkozott Márton Anita.
A fedettpályás Eb-t március elején rendezik Belgrádban, azon címvédőként egyértelműen az újabb győzelem a célja, az augusztusi, londoni szabadtéri vb-n pedig szeretné begyűjteni pályafutása első szabadtéri világbajnoki érmét.

MTI

Címlapon: Anita és edzője az idei évre is bátran tervez

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.