Egy félidőn keresztül partiban voltak

Nem sikerült a bravúr a Magyar Kupában a Gyulai Amazonok női futsalcsapatának, amely az idegenbeli vereséget követően saját otthonában is alulmaradt a Kiskunfélegyháza ellen, így a vendégek jutottak a sorozat négyes döntőjébe.

Gyors gólváltással indult a meccs, az első játékrészben több lehetőség is adódott Erdélyi Angéláék előtt, azonban a kapu előtt pontatlanok voltak. Helyzet adódott a másik oldalon is bőven, de Palócz Mónika ismét remek napot kifogva hárította azokat. Gál Tímea második találatánál már ő sem tudott mit tenni, a ziccert magabiztosan értékesítette a vendégek kapitánya. A szünetben mintha történt volna valami a hazai csapattal, Molnárné Irénke tanítványai nem tudták megismételni az első félidő lelkes teljesítményét. Rengeteg hibával játszottak elöl és hátul, ennek a következménye lett a magabiztos félegyházi siker.
Molnár Zoltánné: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen több lehetőséget is kidolgoztunk, ezek azonban sorra kimaradtak. Több volt ebben a találkozóban, az eredmény csalóka. Sportszerű mérkőzésen, megérdemelten jutott tovább az Astra, melyhez gratulálunk!

Gyulai Amazonok–Astra-Atrifex Kiskunfélegyházi Bulls 1–6 (1–2)
Magyar Kupa női futsalmérkőzés. Gyula, 100 néző. Vezette: Szelezsán, Boda, Baráth.
Gyula: Palócz – Bálint, Perjési, Molnár Á., Balogh N. Csere: Kurai, Kajári, Sovány, Mázik, Erdélyi. Edző: Molnár Zoltánné.
Kiskunfélegyháza: Farkas K. – Krascsenics P., Krascsenics Cs., Gál, Szabó B. Csere: Rozmis, Urbán, Halászi, Mészáros. Edző: Dombó János.
Gólszerzők: Bálint, illetve Gál 4, Halászi, Szabó B.

Címlapon: A gyulai lányok egy félidőn át nyílt küzdelemre tudták késztetni az esélyesebb félegyháziakat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.