Egyelőre távozóból van több Békésen

Az osztály átszervezése után az NB I B felső házát jelentő Piros csoportban kezdi meg a 2017–18-as bajnokságot a Békési SZSK férfi gárdája. A felkészülést augusztus 1-jén megkezdő csapatba egyelőre két új játékos érkezett.

A 20 esztendős szombathelyi születésű 4-es és 5-ös poszton is otthonos 205 centis Zrínyi Viktor az év elejét még az NB I B-s Oroszlányban töltötte, majd februárban a szintén másodvonalbeli Óbudai Kaszásokhoz igazolt. Papp Bendegúz Tiszaújvárosból tette át a székhelyét a Viharsarokba. A Salgótarjánban született ambiciózus irányító korosztályosként játszott a Vasasban, majd az USA-ban, Maryland államban töltött el két évet, ahol a Salisbury iskolában állami-konferencia bajnokságot nyert. Játszott a Szolnoki Olaj U-20-as csapatában, 2016-ban tagja volt az U-20-as válogatott keretnek, egy éves tiszaújvárosi játék után igazolt Békésre. Zsíros Gábor Mezőberényben folytatja, Csorba Szabolcs befejezte az aktív játékot, edzőként dolgozik tovább Békésen. Demkó József Budapestre költözik, a civil életben próbál helyt állni. A fiatal Molnár Ákos sikeres felvételit tett a budapesti Képzőművészeti Egyetemre, így ő is a fővárosba költözik.

G. P.

Címlapon: Egyik közvetlen riválisától, a Tiszaújvárostól is igazolt a békési csapat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.