Elhunyt Szabó Károly

76. éves korában elhunyt Szabó Károly, a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület Örökös Tiszteletbeli Elnöke. Szabó Károly több mint hat évtizeden keresztül volt a békéscsabai kézilabdaélet meghatározó személyisége.

Játékosként 1957 őszén igazolt az országos nagypályás bajnokságban szereplő Békéscsabai MÁV csapatához, majd az Előréhez került, ahol a megyei bajnokságból az NB I B-be jutottak. Még aktív játékos volt, amikor 1968-ban a Városi Sportiskolánál edzősködni kezdtett. Hosszú és eredményes pályafutása alatt volt vezetőedzője a felnőtt férfi és a női csapatnak, majd ügyvezetőként és elnökként is szolgálta a klubot.
Nevéhez fűződik a békéscsabai kézilabdaélet legnagyobb sikere, amikor 1982-ben bajnoki ezüstérmet nyert a női csapattal, majd az IHF Kupa legjobb négy együttese közé is bejutott az Előre. Elnöki időszakához kötődik két bajnoki negyedik hely, egy Magyar Kupa ezüst- és bronzérem, valamint négy évad a nemzetközi kupamezőnyben.
Szívügye volt a tehetséggondozás és az utánpótlásnevelés, utánpótlás csapataival országos bajnoki címeket és kupagyőzelmeket szerzett. Kivételes szeme volt a tehetségek felfedezéséhez, a jelenlegi mezőnyben is számos olyan válogatott játékos szerepel, akiket Szabó Károly indított el sikeres pályájukon.
Évtizedeken keresztül volt megbecsült pedagógusa a békéscsabai „Közgének”, nagyon figyelt sportolói tanulmányi előmenetelére is. Nem véletlenül nevezték a sportág berkein belül „Tanár Úrnak”, korosztályaival több Diákolimpiát is nyert, remek pedagógus, igazi sportember volt.
Nagy munkabírással rendelkezett, amíg betegsége engedte, dolgozott a békéscsabai utánpótlásban.
2008-ban Békéscsaba Sportjáért kitüntetésben részesült, 2019 áprilisában pedig megkapta a Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabdázásért Érdemérmét.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.