Elkészült a Békés Takarék Kupa csoportbeosztása

Az új esztendő első viharsarki labdarúgó eseményeként kerül a naptárba a megye I. osztályú csapatok hagyományossá váló év eleji teremlabdarúgó-tornája. A Békés Takarék Kupáért kiírt eseményt január 6-án bonyolítják le a kondorosi Petőfi István Általános iskola sportcsarnokában.

A megye I. osztályú mezőnyből mindössze a Szeghalom számára nem kedvez az időpont, így a sárrétiek helyére a második vonal Déli csoportjának listavezetője, a Nagyszénás kapott felkérést. A torna fő támogatójának békéscsabai székhelyén szerdán nyilvános keretek között tartották meg a csoportbeosztást, amelyet Gráfik Krisztián ügyvezető, egyben a Kondorosi TE elnöke, valamint Laurinyecz Norbert, a Hetes Kft. ügyvezetője sorsolt ki. A procedúránál csupán a mezőhegyesiek kérését kellett szem előtt tartani, akik a program délutáni részére kérték magukat, ennek megfelelően eleve a C-jelű kvartett 4-es helyére kerültek. Az egyke kivételen túl vaksorsolással álltak össze a csoportok, így fordulhatott elő például, hogy a tavaly még NB III-ban szereplő trió azonos négyesbe került.
A három tömörülésen belül körmérkőzéssel dőlnek el a helyezések. Csoportonként az első két csapatra még egy keresztjáték vár a hármas döntőbe jutáshoz, ahol újból mindenki megmérkőzik mindenkivel. Az egyfélidős mérkőzések 20 perc játékidejűek, a győzelemért 3, a döntetlenért 1-1 pont jár.
Azonos pontszám esetén a helyezések eldöntése a gólkülönbség, a több rúgott gól és az egymás elleni eredmény alapján történik.

A csoportbeosztások. A csoport: Szarvasi FC, Körösladány MSK, Nagyszénás SE, Vésztői SE. B csoport: Gyulai TFC, Méhkeréki SE, Békéscsaba 1912 Előre II., Kondorosi TE. C csoport: Jamina SE, Rákóczi Vasas SE, Dévaványai SE, Mezőhegyesi SE.

B. M.

Címlapon: Laurinyecz Norbert és Gráfik Krisztián sorsolta ki a csoportok beosztását. Fotó: bmsextra.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.