Ellentétes félidők a rangadón

Szarvasi sikerrel zárult a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. játéknapjának vasárnapi záró mérkőzése. A Körös-parti alakulat a hét rangadóján a második félidei jobb helyzetkihasználással tartották otthon a három pontot, mellyel visszazárkóztak a listavezető Körösladány mögé.


A sok eső miatt a mérkőzést az egykori salakos pályán rendezték, amely meglepően jó állapotban várta a csapatokat. A kezdést követően nyomban egymásnak estek a felek, érezhető volt, hogy mindkét oldalon a három pont begyűjtésével terveztek. A szünetig inkább a vendégek domináltak, de a lehetőségeiket a szarvasi kapus rendre hárította. A második félidő elején is akadt két lehetősége a Békéscsabának, ezután viszont a hazaiak vették át a játék irányítását és jó helyzetkihasználással tulajdonképpen biztosan nyerték a sportszerű mérkőzést.  (K. Gy.)
Szarvasi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. 2–0 (0–0)
Szarvas, 300 néző. V.: Baráth János.
Szarvas: Krnács – Szikora, Bozsó (Kiri M.), Polonszki, Vozár – Zima, Süli, Furár – Kriska (Viszkok), Farkas J., Sindel (Varga I.). Edző: ifj. Somogyi János.
Békéscsaba: Czinanó – Pilán, Kmetykó, Balog Zs., Szabó Zs. – Mácsai (Styecz), Pusztai (Gigacz), Kasik, Bán – Bukor (Körömi), Molnár J. Edző: Brlázs Gábor.
Gólszerző: Zima (65.), Furár (75.).

Korábbi mérkőzések, program, tabella:

Címlapon: Molnár János próbál érvényt szerezni akaratának a szarvasi védők gyűrűjében. Fotó: Babák Zoltán