Első tétmérkőzéseit játssza a női futsalválogatott

Szerdától Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt a magyar női futsalválogatott, amelynek az Ukrajna elleni lesz története első tétmérkőzése. A nemzeti együttesnek gyulai tagja is akad Fülöp Diána személyében.

– A magyar női futsal számára óriási dolog, hogy mostantól rendszeresen Európa-bajnoki selejtezőkön vehet részt a válogatott – nyilatkozta a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján Dombó János, a csapat edzője.
Hozzátette, a selejtezőtornát igyekeznek kihasználni tanulásra és tapasztalatszerzésre, miközben bíznak benne, hogy eredményesség tekintetében sem kell majd szégyenkezniük.
Az ukrajnai Cserkasziban szerdán a házigazdákkal, csütörtökön Kazahsztánnal, szombaton pedig Fehéroroszországgal találkoznak a magyarok. A négy selejtezőcsoport első helyezettjei vehetnek részt a jövő évi kontinenstornán.
Dombó úgy fogalmazott, nagyon erős csoportba kerültek, mert mindhárom ellenfelük komoly játékerőt képvisel. A magyar válogatott 12 fős keretének két tagja játszik külföldön: Nagy Tünde a Lazio, Csepregi Gabriella pedig az ugyancsak olasz ASD Florida játékosa.
Az európai szövetség tavaly döntött arról, hogy 2019-től a női futsalválogatottak számára is hivatalos Európa-bajnokságot rendez. A házigazda a négy résztvevő ország egyike lesz.

A magyar válogatott kerete. Kapusok: Varga Luca (Astra), Nagy Tünde (Lazio). Mezőnyjátékosok: Csepregi Gabriella (ASD Florida), Fülöp Diána (Gyulai Amazonok), Gál Tímea (Astra), Gelb Mónika (Astra), Kota Gabriella (Hajdúböszörmény), Krascsenics Csilla (Astra), Megyeri Boglárka (Agenta Girls Szekszárd), Sipos Lilla (Astra), Szabó Boglárka (Astra), Varga Adél (Brandmission-Artifex).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.