Eltűnnek a csapatok, kiveszik a varázs

Úgy látszik, már a társasági adó-kedvezmény sem jelent kellő vonzerőt a viharsarki kézilabdában. Erre utal, hogy a sportág alapjául szolgáló megyei bajnokságból vészes gyorsasággal tűnnek el a csapatok.

Az előző évhez mérten két-két gárda tűnt el, így a férfiaknál 5, a nőknél 7 együttes alkotja a 2017/2018-as idény. Az erősebb nem már huzamosabb ideje küzd azért, hogy elkerülje a „belterjes tenyészet” jelzőt, idén azonban minden korábbinál rosszabb a helyzet. Az előző évhez mérten megszűnt a Mezőhegyes, feljebb lépett a Békéscsabai DKSE, és mivel az NB II-ből az OFKSE U23-as egysége feloszlott, az onnan kieső Újkígyósi KC pedig nem indul a megyében, ezért csupán 4 gárda maradt a pontvadászatban. A mezőnyt a Kondoros fiataljai teszik majd teljessé, a lebonyolítás komolysága azonban az ő részvételükkel sem javul sokat.
A nőknél hasonlóak a gondok. Az egykor 14-16 csapatos bajnokság már 7 tagúra zsugorodott, kész szerencse, hogy az NB II-es Dél-keleti csoportban szintén akad ennyi viharsarki gárda. Itt az előző esztendőhöz viszonyítva nincs új beszálló, a JALTE ellenben bizonytalan ideig szünetelteti működését, az Újkígyós pedig élt bajnok adta jogával és feljebb lépett. Maradt 7 gárda és a kérdés, mit lehet ilyen szűkös létszám mellett csinálni, hogy ez a kedvezőtlen folyamat megálljon, vagy meg is forduljon?

B. M.

Címlapon: Félő, hogy a csapatok eltűnésével a sportág varázsa is kiveszik az utánpótlás körében. Fotó: Babák Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.