Elutasították a Budaörs óvását

A Magyar Kézilabda Szövetség Verseny Albizottsága szerda délelőtt tárgyalta a Budaörs KSN Kft. óvását, amelyben a Pest megyei sportszervezet az április 19-én lejátszott, 26-–25-ös békéscsabai győzelemmel végződött találkozó újrajátszását kérte arra hivatkozva, hogy a helyi időmérő eszköz későbbi elindulása miatt a vendégek győztes gólja időn túl esett. Az albizottság szakértői véleményeket kértek be, írásban nyilatkoztak a játékvezetők, a versenybírók, valamint a Játékvezetői Albizottság is készített egy szakvéleményt.

A beérkezett jelentésekben olvasható volt, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség által delegált hivatalos személyek az óvásban szereplő időpontban a kézi időmérés és a nyilvános
eredményjelző berendezés által mutatott időpontok között szignifikáns, jelentős, már beavatkozásra igényt tartó különbséget nem észleltek.
A találkozó játékvezetői a hivatalos játékidővel kapcsolatos problémát szintén nem észleltek.
A Verseny Albizottság a tárgyalás megtartását követően úgy határozott, hogy az óvást elutasítja és a pályán elért eredményt jóváhagyja.
Az adott mérkőzés utolsó 45 másodpercében a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem merült fel olyan okirati, vagy tárgyi vagy tanúvallomás által tett bizonyíték, amely a televízió szakkommentátorának állítását – az óra el nem indulását – alátámasztotta volna.
A döntést követően immáron végleges, hogy az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 10 ponttal a tabella 11. helyén áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.