Élvonalbeli múltú játékos Gyarmaton

Élvonalbeli múlttal rendelkező labdarúgóval erősített a Füzesgyarmati SK NB III-as csapata. A sárréti klub szerződtette Cristian-Lucian Cigant, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia madóját.


A 32 esztendős nagyváradi tékos szűkebb pátriánkban sem ismeretlen, hiszen 2013 tavaszán fél évig az NB III-as Gyulai Termál FC együttesét szolgálta. Azt megelőzően jóval magasabb szinten is szerepelt. 2005-ben 18 esztendősen őstehetségként szerződött először Magyarországra. Nem véletlenül volt szinte fix helye az élvonalban szereplő Soproni FC kezdő tizenegyében, melynek színeiben 55 tétmérkőzésen 6 gólt lőtt és 8 gólpasszt adott. A klub anyagi nehézségeinek enyhítésére 2007 nyarán Olaszországba került, ahol a Gallipoli és a Sambenedettese mezét ölthette magára.

2009-től ismét hazájában szerepelt, több csapatban is megfordult, majd 2013-ban ismét átruccant a határnak erre a felére. Gyulán, illetve az akkoriban komoly terveket szövő Ebesen töltött el fél-fél évet, hogy azután ismét visszatérhessen Nagyváradra. Volt félévet osztrák légiós, a szegediekhez pedig 2018 nyarán igazolt Kisjenőről. A Tisza-partiakat tavaly 6 góllal segítette hozzá az azonnali NB II-es visszajutáshoz, a második vonalban viszont már kevesebb lehetőséget kapott, ezért is váltott és fogadta el a gyarmatiak invitálását, akiknél Popescu Robert pótlását remélik tőle.

B. M.

Címlapon: A hivatalos bemutatkozó fotó Márkus Zsolt klubmenedzserrel és Boros Tibor szakmai koordinátorral