Élvonalbeli vendég érkezik Békésre

A két versenyben lévő megyei férfi kézilabdacsapat ezen a héten játssza le a Magyar Kupa 2. fordulójára kisorsolt mérkőzését. Az NB I B-s pontvadászat Keleti csoportját vezető Békés-Drén KC kedden este 18 órától fogadja az élvonalbeli Ceglédet, másnap pedig az Orosháza látogat Kecskemétre.

Papp Bálint, a házigazdák mestere optimistán tekint a találkozó elé, ami egyfajta teszt is lesz csapata számára:
Hazai pályán megpróbálunk olyan eredményt elérni, ami méltó az idei szereplésünkhöz. Mivel nincs bajnoki hétvégén, igyekszünk majd mindent beleadni. Szeretnénk felmérni, hogy egy jó játékerőt képviselő élvonalbeli csapattal szemben meddig bírjuk erővel, és kire lehetünk képesek a lelkes közönségünk előtt. A fiúktól felszabadult játékot szeretnénk látni, ha nem fut meg bennünk a Cegléd, és nem tudnak könnyű gólokat szerezni, akkor szoros meccset tudunk velük játszani. Sérültünk nincs, mindenki játékra kész!
Nagy Károly, a vendégek mestere nehéz 60 percre számít, de azért természetesen bízik tanítványaiban:
Tudjuk, hogy az ellenfelünk jó erőt képvisel, egészen biztosan harcos mérkőzés lesz. Bízom benne, hogy a problémáink ellenére meg tudjuk valósítani elképzeléseinket, és sikerül továbbjutnunk. Grbovics és Pallag kapus játékára sérülés miatt nincs mód, de Radovics sincs még megfelelő erőállapotban. A többiek hadra foghatóak és jó lenne, ha kicsit jobban odatennék magukat.
A 18 órakor kezdődő mérkőzést a Sándor László, Szikszay Csaba játékvezető kettős dirigálja, a belépés ingyenes lesz a békési sportcsarnokba.

B. M.

Címlapon: A felkészülési időszakban már találkozott egymással a két csapat, akkor döntetlenre végeztek a felek. Gapixfotó 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.