„Érdes” mérkőzés vár a lila-fehérekre

Húsvét szombatján fordulót rendeznek a hazai női kézilabda NB I-ben, amelynek során a békéscsabai hölgyek a tabellán harmadik tanyázó Érdre látogatnak. Aligha vár könnyű derbi a viharsarkiakra, hiszen vendéglátóik nem akarnak lemaradni idén a dobogóról.

A pályaválasztó mérleg szinte éppen a csabaiak ellentéte, hiszen az eddig lejátszott találkozók során 13 alkalommal nyertek, háromszor döntetlent játszotta és mindössze három vereséget jegyeznek, és 29 ponttal rendelkeznek. Ezzel szemben a lila-fehérek hasonló mutatói a következők: négy győzelem, három döntetlen és 12 vereség, ami 11 pontot ér. A helyezésbeli különbség is óriási, hiszen a bronzos helyen tanyázó érdiekkel ellentétben a csabaiak a kiesés elkerülésért küzdenek idén.
Az őszi szezonban, egészen pontosan november 6-án játszották az első találkozót, akkor 19–22-at mutatott az eredményjelző hatvan perc után, egy izgalmas mérkőzés után. Vagyis a papírforma nem éppen a Békéscsaba mellett szól ezúttal sem. De hát mit lehet tudni…
Skaliczki László, a békéscsabaiak vezetőedzője így fogalmazott: – Fontos volt a Kispest elleni győzelem, amelyen a második félidőben kiváló volt a védekezésünk, és támadásban is szép dolgokat mutattunk be. Mindez erőt és önbizalmat ad a lányoknak a folytatásra. Az Érd egy kisebb hullámvölgybe került, legutóbb az MTK ellen a fővárosban döntetlent ért el, de hazai pályán bizonyára most javítani szeretne. A héten a különböző védekezési variációkat gyakoroltuk az edzéseken. A találkozó esélyese az érdi együttes, de mi szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, és mindent megteszünk majd, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról. A sérült Glusicára és Zöldi-Tóthra nem számíthatok a szombati mérkőzésen.
Az Érd–EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE találkozót április 15-én, szombaton 18 órától játsszák, az összecsapás játékvezető párosa: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás.

Címlapon: Leposava Glusica nem lehet ott Érden a csabai csapatban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.