Eredményes hazai debütálás

A Vasas Óbuda U21 ellen aratott 3:2-es idegenbeli győzelmet követően, hazai pályán is eredményes bajnoki rajtot vett a Békéscsabai RSE U21-es csapata. Nagy Attila tanítványai a szegedi együttest verték szett veszteség nélküli csatában.


Békéscsabai RSE U21–Szegedi RSE 3:0 (17, 13, 12)
U21-NB II-es női röplabda-mérkőzés. Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Csikós, Baracsi.
BRSE: BOSKÓ Á, Gellén, SINKA, SZŰCS, Lenkefi, ARACZKI. Csere: KERTÉSZ, Rády (liberók), Juhász, FELD,Tatár G. Edző: Nagy Attila.

Mint ismeretes, az U21 es csapatok az NB II felnőtt mezőnnyel játsszák közösen az alapszakaszt, így a Szegedet nem kötötte a korosztályos korlát. A BRSE érdekes felállásban játszott, hiszen Tatár Gréta és Sebestyén Flóra sérülés, míg Szedmák Réka és Glemboczki Zóra a felnőtt keret kötelezettségei miatt nem állt rendelkezésre, így Nagy Attila három centerrel küldte pályára csapatát. Volt viszont három liberó is, akik közül Juhász Réka öltött magára normál mezt, így ellensúlyozva az ütő poszt hiányát. A szokatlan felállás nem látszódott meg a teljesítményen. A csabai fiatalok a játék minden elemében magasan ellenfelük fölé nőttek. Mindhárom szettben gyorsan, pontosan, és stabilan röplabdáztak, így rendkívül magabiztos győzelmet arattak.
Nagy Attila: – Ma nagyszerűen játszottak a lányok, élvezték a játékot, és megérdemelten nyertünk ilyen arányban is. Nagyon örülök a felfogásnak, ami a csapaton belül kezd kialakulni. Csodálatos sportágunk van, amit csak így érdemes csinálni.

Címlapon: Szűcs Gréta (17) védekezésben és támadásban is a BRSE egyik masszív pontja volt. Fotó: Csukás Zsolt