Eredményes pozsonyi portya

A Szlovák Kick-box Szövetség hagyományosan február hónapban rendezi meg nagy nemzetközi versenyét, a Slovak Opent. Az utóbbi években a verseny Tóth László-emlékversenynek számít, emléket állítva a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt, közkedvelt válogatott kick-box versenyzőnek, Tóth „Doky” Lászlónak.

A Békés Megyei Harcművész Szövetség egyesületei közül a békéscsabai JALTE két csoportja és a Battonya Barátság SE versenyzői indultak el Pozsonyban, ahol 12 ország 90 klubjának 460 résztvevője lépett küzdőtérre. Közülük a battonyaiak élversenyzője, Mezei Nikolett a juniorok között duplázott, kétszer állhatott a dobogó tetejére, a legeredményesebb Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team) lett, aki mind a három tatami szabályrendszerben – point fighting, light-contact, kick-light – is az első helyen végzett. Hogy ezek a bűvös szakkifejezések mit jelentenek, azt a március 7-én szombaton Békéscsabán, a városi Sportcsarnokban rendezendő kick-boksz diákolimpia országos döntőn láthatják a szurkolók és az érdeklődők.

A Dohányos András vezette csabai különítmény

Békés megyei eredmények. Point-fighting szabályrendszer. Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály. 42 kg: 1. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team). Kadet 1 (serdülő) korosztály. 28 kg: 2. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team). 32 kg: 2. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team).
Light-contact szabályrendszer. Felnőtt korosztály. 55 kg: 2. Zsilák Viktória (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). Junior korosztály. 65 kg: 1. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya). +70 kg: 2. Kovács Barbara (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály. 42 kg: 1. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team). 57 kg: 3. Ecsédi Zsolt (Barátság SE, Battonya). +69 kg: 3. Szabó Martin (Barátság SE, Battonya). Kadet 1 (serdülő) korosztály. 42 kg: 3. Mezei Tamás (Barátság SE, Battonya). 37 kg: 3. Marosin Bella (Barátság SE, Battonya).


Kick-light szabályrendszer. Felnőtt korosztály. 63 kg: 2. Kokavecz Péter (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). 55 kg: 2. Zsilák Viktória (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). 70 kg: 2. Kürti Bonita (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). Junior korosztály. 65 kg: 1. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya). 70 kg: 1. Kürti Bonita (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). +70 kg: 2. Kovács Barbara (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). Kadet 2 (ifjúsági) korosztály. 42 kg: 1. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team). 57 kg: 3. Ecsédi Zsolt (Barátság SE, Battonya), 3. Szegedi Tamás (Békéscsabai JALTE-Dohányos team). +69 kg: 3. Szabó Martin (Barátság SE, Battonya). Kadet 1 (serdülő) korosztály. 42 kg: 3. Mezei Tamás (Barátság SE, Battonya). 37 kg: 3. Marosin Bella (Barátság SE, Battonya).

G. L.

Címlapon: A pozsonyi verseny battonyai résztvevői