Éremeső Győrben

A sport az emberi kultúra csodálatos, embert nevelő, értékes, és gyakran kegyetlen része. Ez vonatkozik a kick-box sportra is, a győri Gyermek, Kadet és Junior Kick-box Európa-bajnokságon. Mert milyen kevésnek tűnik egy pont, egy találat! Lehet szerencse kérdése, bírói hiba, pillanatnyi kihagyás, forma, sérülés…


 

Az „egy pont” igazságát megtapasztalhatta csütörtökön a Békés Megyei Harcművész Szövetség 3 versenyzője, Debreczeni Frida, Viczián Vivien, Czár Tibor , hiszen vitatható körülmények között vesztettek mérkőzést a döntőbe jutásért. Persze, a bíráskodás kritizálásánál azt is be kell számítani, hogy az Audi Arénában hétfő óta folyamatosan működnek a bírák és a küzdőterek, nem lenne csoda, hogy a versenybírók is elfáradhatnak.
A lényeg azonban az, hogy Fördős Jázmin, Kozmann Mónika, Petró Lili, Viczán Roland, Halász Enikő, Mezei Nikolett a döntőbe jutott, és csatába szállhat az Európa-bajnoki címért. Ők ezüstérmesnél rosszabbak már nem lehetnek- persze, az arany szebben csillog az ezüstnél. Ezt a gyermekeknél a megyei döntő is mutatta, ahol Jancsó Lili legyőzte battonyai ellenfelét, Kurunczi Noémit. A nap kellemes meglepetését Halász Enikő szolgáltatta, aki nem kis meglepetésre jutott a döntőbe ír ellenfele legyőzésével.
A formagyakorlatosoknál is nagyüzem volt. A versenynap végére Annus Marcell egy aranyat, egy ezüstöt, Petrovszki Márton egy ezüstöt, Lázár Noel, Laurinyecz Emma bronzérmet szerzett.
A pénteki utolsó előtti versenynapon számos döntőre került sor. Ennek megfelelően nagyon nagy izgalom, feszültség, óriási szurkolás és remek hangulat egyaránt jelen volt a csarnokban. A számos magyar döntős között ott találhattuk a Békés Megyei Harcművész Szövetség klubjainak a válogatottjait is. Öten kerültek be a pénteki, első napi döntők programjába, s közülük négyen a Békéscsabai Lakótelepi SE point-fightingosai voltak.
Edzőjük Debreczeni Dezső, annak ellenére, hogy három lány Európa-bajnoki címet szerzett, nem volt elégedett.
– A célom az volt, hogy mind a négy döntőt nyerjük meg. Úgy is indult, mind a három lány nagyon szépen küzdött, maradéktalanul betartották az utasításokat, és magabiztosan hozták az eredményüket. Az utolsó döntőt a nem teljesen egészséges Viczián Roland vívta Zajácz Bencével. Úgy éreztem, hogy a bírók nem nekünk kedveztek, a különbség nem reális. Majd elemezzük a mérkőzést, és a többiek teljesítményét is. Jó pár érmet szereztünk, de én még többet vártam. Nem volt szerencsés a sorsolásunk sem, nyolcan a későbbi győztessel kezdtek. Még a szombati csapat mérkőzésen is jól szerepelhetünk.
A nap utolsó döntőjén Mezei Nikolett előtt nem csak az Európa-bajnoki cím megszerzése lebegett, hanem, hogy revansot vegyen a light-contact-ban őt legyőző olasz lányon. Az edzője, Rádai Roland így látta a küzdelmet:
– Niki visszafogott első menetet produkált, de a második közepén megfordította a mérkőzést, és a sok befejező combrúgással, valamint hogy nem hagyta kontrázni az olasz lányt, szoros mérkőzésen nyert.
Battonyai győzelemmel végződött tehát a nap egyik legnagyobb rangadója. Az biztos, hogy Mezei Nikolett és Sveva Scandurra nem utolsó mérkőzését vívta, a jövőben megmaradnak egymás nagy ellenfelének.
Az utolsó napon női nehézsúlyban Halász Enikő döntőzik, s a csapatversenyben is esélyei vannak versenyzőinknek.

Csütörtöki eredmények
Point-fighting szabályrendszer
Gyermek korosztály, 24 kg: Kozsuch Kincső–Chloe Orelly (Nagy-Britannia) 10:14 a döntőbe jutásért
27 kg: Laurinyecz Emma–Alexandria Karastoianova (Bulgária) 1:9 a döntőbe jutásért, Debreczeni Frida–Dora Matic (Horvátország) 11:12 a döntőbe jutásért
30 kg: Fördős Jázmin–Lena Roessner (Ausztria) 11:10 a döntőbe jutásért
+36 kg: Kurunczi Noémi–Jancsó Lili 0:10 DÖNTŐ
Kadet 1 (serdülő) korosztály, 28 kg: Kozmann Mónika–Teia Bains-Doyle (Nagy-Britannia) 10:0 a döntőbe jutásért
47 kg: Pántya Réka–Lucy Conlon-Oates (Írország) 0:10 a döntőbe jutásért
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály, 32 kg: Petró Lili–Sarah Cassidy (Írország) 9:7 a döntőbe jutásért
46 kg: Viczián Vivien–Anelyia Todorova (Bulgária) 8:9 a döntőbe jutásért
Junior korosztály, 69 kg: Viczián Roland–Jack Buckley (Nagy-Britannia) 9:6 a döntőbe jutásért
79 kg: Czár Tibor–Callum Hollinshead (Nagy-Britannia) 11:12 a döntőbe jutásért
Light-contact szabályrendszer
Junior korosztály, +70 kg: Halász Enikő–Ryan Niamh (Írország) 3:0 a döntőbe jutásért
Kick-light szabályrendszer
Junior korosztály, 65 kg: Mezei Nikolett–Zuzanna Kalbarczyk (Lengyelország) 3:0 a döntőbe jutásért
70 kg: Kürti Bonita–Robyn McDonnel (Írország) 0:3 a döntőbe jutásért
K-1 szabályrendszer
Junior 2 korosztály, 75 kg: Flack Márk–Filip Matic (Horvátország) 0:3 a döntőbe jutásért

Pénteki mérkőzések
Point-fighting szabályrendszer
Junior, korosztály, 69 kg: Viczián Roland–Zajácz Bence 14:20 DÖNTŐ!
Gyermek korosztály, 30 kg: Fördös Jázmin–Zoe Hicks (Íroroszág) 6:0 DÖNTŐ!
Kadet 1 (serdülő) korosztály, 28 kg: Kozmann Mónika–Bánfi Boglárka 10:0 DÖNTŐ!
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály, 32 kg: Petró Lili–Andrea Ilieva (Bulgária) 8:3 DÖNTŐ!
Kick-light szabályrendszer
Junior korosztály, 65 kg: Mezei Nikolett–Sveva Scandurra (Olaszország) 2:1 DÖNTŐ!

Szombati mérkőzés
Light-contact szabályrendszer
Junior korosztály, +70 kg: Halász Enikő–Karin Derikova (Szlovákia) DÖNTŐ!

Címlapon: A dobogó tetején Mezei Nikolett, aki visszavágott az olasz riválisának