Érmekkel hangoltak a szarvasi döntőre

Az aerobiksport október 20-i szarvasi Magyar Kupa döntője előtt a versenyzők számára Nyíregyháza jelentette hétvégén a sorozat utolsó állomását, ahol még kvalifikálhatták magukat. A Continental Arénában ott volt a sportág honi krémje, természetesen a Blue Gym Aerobik Szabadidő Club és DSE fiataljai sem hiányozhattak.

A Kalmár-Opauszki Anita és Roszik-Pásztor Mariann által felkészített szarvasi és kondorosi aerobikosok nagyszerű főpróbát tartottak a két hét múlva esedékes, saját rendezésű fináléra. Nem kevesebb, mint hat érmet szereztek, köztük testvéries elosztásban volt az arany, az ezüst és a bronz. Megnyerte kategóriáját szombaton a Melis Zsuzsanna, Lustyik Rebeka, Pásztor Erika, Réczey Laura, Fabó Csenge összetételű felnőtt step csapat, továbbá a dobogó legmagasabb fokára állhatott a Vaszkó Dóra, Kovács Kinga, Paluska Dorina, Szigeti Laura, Szekera Mercédesz, Keller Panka és Tóth Tamara által alkotott junior aerostep formáció.
– Minden egységünkkel úgy készültünk, hogy öt között végezhessünk, a hazai bemutatkozás érdekében. Mindkét napra elmondható, hogy hullámzóan teljesítettünk. Voltak kiemelkedő és az átlagostól elmaradó gyakorlatok, összességében azonban rendkívül sikeres fordulót zártunk két aranyéremmel, nem mellesleg kilenc formációnk léphet közönség elé a hazai fináléban. Akiknek ez netán most nem sikerült, azoknak sincs elkeseredésre okuk, hiszen egyikük sem vált korosztályt, így jövőre számukra is megnyílik a lehetőség erre – értékelte a tanítványok szereplését Kalmár-Opauszki Anita.
A Mezőberényi Malom Fitness DSE szereplését is érmek kísérték. Náluk a felnőtt hölgykoszorú volt a legeredményesebb, amely stepben ezüst-, challenge-ben bronzérmes lett, így ők is érdekeltek lesznek a szarvasi fináléban.

A megyei versenyzők helyezései. Step. Felnőtt: 1. Blue Gym (Melis Zsuzsanna, Lustyik Rebeka, Pásztor Erika, Réczey Laura, Fabó Csenge), 3. Malom (Csibor Erzsébet, Forgó Mónika, Lészkó-Kurucz Erika, Pál Imréné). UP 2: 2. Blue Gym (Vaszkó Martina, Hermann Adrienn, Molnár Gréta, Varga Vivien, Márton Gréta, Sechna Dorina), 5. Blue Gym (Roszik Lili, Tóth Adrienn, Varga Adrienn, Illés Petra, Szalai Dorka). UP3: 2. Blue Gym (Miskó Leonóra, Miskó Natasa, Lestyán Emma, Kondorosi Bettina, Hronyecz Margaréta).
Challange. Felnőtt csoport: 2. Malom (Csibor Erzsébet, Forgó Mónika, Lészkó-Kurucz Erika, Pál Imréné, Plaveczné Ferencz Emese). UP2 női egyéni: 25. Láposi Zsanett (Malom). UP2 csoport: 3. Blue Gym (Roszik Lili, Tóth Adrienn, Varga Adrienn, Illés Petra, Szalai Dorka, Styecz Barbara, Laukó Boglárka), 10. Malom (Braun Kinga, Gyaraki Henrietta, Kígyósi Krisztina, Perei Adél, Zámbori Boglárka). UP3 csoport: 11. Malom (Berczi Emília, Gál Zsanett, Kruzics Brigitta, Miklovicz Fanni, Povázsai Maja).
Basic. Felnőtt trió: 6. Blue Gym (Fabó Csenge, Melis Zsuzsanna, Lustyik Rebeka). UP1 női egyéni: 13. Tóth Tamara (Blue Gym). UP1 trió: 7. Blue Gym (Keller Panka, Tóth Tamara, Vaszkó Dóra). UP1 csoport: 3. Blue Gym (Kovács Kinga, Paluska Dorina, Szigeti Laura, Szekera Mercédesz, Tóth Fanni). UP2 női egyéni: 11. Vaszkó Martina (Blue Gym), 17. Vantruba Ágnes (Blue Gym). UP2 csoport: 10. Blue Gym (Vaszkó Martina, Hermann Adrienn, Molnár Gréta, Varga Vivien, Márton Gréta, Sechna Dorina). UP3 trió: 8. Blue Gym (Hronyecz Margaréta, Miskó Leonóra, Kondorosi Bettina), 10. Blue Gym (Kis Mira, Taskó Flóra, Kovács Sára).
Aerostep. UP1: 1. Blue Gym (Vaszkó Dóra, Kovács Kinga, Paluska Dorina, Szigeti Laura, Szekera Mercédesz, Keller Panka, Tóth Tamara).
Felkészítők. Blue Gym: Kalmár-Opauszki Anita, Roszik-Pásztor Mariann. Malom Fitness: Lészkó-Kurucz Erika, Kékegyi Adrienn.

Címlapon: A Blue Gym fiataljai 9 számban lehetnek ott a Magyar Kupa hazai rendezésű döntőjében

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.