Erősen idény eleje van még Gyarmaton

A felkészülés második hetét tesztmeccsel zárta a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A Szabolcs-Szatmár megye I. osztályt pontveszteség nélkül vezető és ennek megfelelően NB III-as terveket szövögető sényői együttes látogatott a sárréti városba, amelyet a „Loki” egykori válogatott kiválósága, Sándor Tamás irányít.

Füzesgyarmati SK–Sényő FC 13 (01)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, 70 néző. Vezette: Mihálik.
Füzesgyarmat, I. félidő: Fildan – Nagy S., Toca, Raducu, Varga M. – Bajnók, Sipos, Kis Sz., Pataki – Zádori I., Zádori S. II. félidő: Kőrösi – Hajdu, Toca, Raducu, Bakk – Kiss Cs., Farkas (Sipos) – Zádori I., Kis Sz. (Milya), Pataki – Urbán. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző:
Sipos, ill. Lakatos 2, Marics.

A gyarmati keret tagjai közül egészségügyileg többek nincsenek százszázalékos állapotban, emiatt Lukács Zsombor, Popescu Robert, Styecz Milán, Vincze Dániel, Nagy Tibor és az újonnan szerződtetett Villand Róbert is kihagyta a Sényő elleni mérkőzést.
Az első félidőben több helyzete volt a hazai csapatnak, a kapu előtt azonban elfogyott a tudománya. A vendégek közvetlenül a szünet előtt szereztek vezetést egy jobb oldali beadásra a rutinos Marics érkezett pontosan.
A szünetben hat játékost cseréltek a hazaiak, de nem sült el túl jól a dolog, mert szétesett a játékuk és a látogatók átvették az irányítást. Két pontrúgást követően öt perc alatt háromgólosra növelte előnyét a Sényő, s csak a meccs utolsó negyedére lett kiegyenlített a játék. Egy kényszerű cserét követően az újból pályára kerülő Sipos szabadrúgásból, egy felső sarkos góllal kozmetikázta az eredményt.
A gyarmati alakulat legközelebb február 3-án a Békéscsaba 1912 Előre vendégeként tesztel a Kórház utcában.
Boros Tibor: – Nem feltétlenül a játékon volt a hangsúly, ennek ellenére néhányan ezt félreértelmezték és nívón aluli produktumot mutattak.

Címlapon: Sipos Krisztián jegyezte az új év első gyarmati találatát. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.