Erősít a Doboz, alakul a Csabacsűd

Bár a labdarúgók hivatalos nyári átigazolási idénye csak július első napjával kezdődik, a játékospiac felélénkülőben van. Mindez érthető is, hiszen a legtöbb megye I. és II. osztályú együttes munkához lát a jövő hét során, már pedig az edzők többsége törekszik arra, hogy lehetőség szerint teljes kerettel kezdje el a felkészülést.

Szabó Árpád után egy újabb gólerős játékosát veszítette el a Medgyesegyháza SE labdarúgó-csapata. A másodosztályban remekül helytálló kék-fehér együttes az előttünk álló bajnokság első felében nélkülözni lesz kénytelen a télen hazaigazolt egykori saját nevelésű támadóját, Hrabovszki Zoltánt. A gólerős csatár a Balatonnál dolgozik, ahol év végéig szóló munkaszerződést kapott, így vélhetően ott is keres új csapatot magának.
Lőkösháza után Doboz lesz az új állomáshelye Kopács Zsoltnak, az eleki származású támadó középpályásnak. A játékos nevelő egyesületéből télen igazolt a II. osztályban később bajnoki címet szerző Lőköshöz, igaz erről ő tehetett legkevésbé, hiszen négy mérkőzés után külföldön talált magának munkát. Most hazatért, és mivel párja otthona Doboz, a 26 éves labdarúgó pályafutásának újabb fejezete is a második vonal újoncánál íródik.
Sonkoly Lajos és Sovány Pál után újabb csabacsűdi játékosok térnek haza. Ezúttal a tavalyi évet a Szarvasi FC-nél töltő 23 éves védő, András Attila Xavér gondolta úgy, hogy szeretne segíteni a szülőfalujában most formálódó csapatbak. A másik irányból, egészen pontosan Kardosról is lesznek visszatérők: Bertók Gergő, Vaskor Csaba és Viszkok Gábor a középpályás sor vázát alkothatja.

BMSEXTRA

Címlapon: Kopács Zsolt már ősszel elballagott Elekről, most pedig Lőkösről teszi át székhelyét Dobozra. Fotó: Nagy Marcell  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.