Esély(l)es – megye II. osztály, A-csoport

Csúcsderbit rendeznek szombaton a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság A-jelű csoportjában. A 6. forduló rangadóját Mezőhegyesen játsszák, ahol a hibátlanul álló éllovas otthonában a szintén veretlen Dévaványa látogat. Eltérő stílust képvisel a két csapat, ezért is nehéz megjósolni, hogy melyik örülhet majd a végén, ha egyáltalán lesz győztese a 90 percnek. A játéknap további mérkőzéseit is ezen a napon vívják, íme a műsor és a párharcokhoz tartozó szokásos kommentár.


6. forduló. Szeptember 21., szombat, 16.00
Békésszentandrási HMSE–Békéscsabai MÁV SE
A szentandrásiak még nyeretlenek, a csabaiak viszont még veretlenek. Ebből kiindulva joggal gondolhatnánk azt, hogy a vasutasoknak egyszerű dolguk lesz, a Hunyadi azonban sokkal acélosabb annál, hogy ezt felelősséggel ki is jelenthessük.
Dobozi SE–Csanádapácai EFC
A dobozi szurkolók nem igazán vannak hozzászokva ahhoz, hogy kedvenceiket három egymást követő mérkőzésen legyőzzék, de most ebből a gödörből kell kimásznia Balog Zsolt alakulatának. Nem könnyíti meg a helyzetét, hogy az Apáca hétről-hétre jobb képet fest önmagáról, éppen ezért most sem esélytelen a pontszerzésre.
Kunágotai TE–Sarkadi KLE
A hazai együttesnek nem feltétlenül a közvetlen élmezőnyhöz tartozó csapatokkal szemben kell majd megszereznie a bennmaradáshoz szükséges pontokat, ennek megfelelően a Kinizsivel szemben sincs különösebb vesztenivalója. A zöld-fehérek érezhetően lendületben vannak, vélhetően csak a 3 pont begyűjtése fedné az elképzeléseiket.
Mezőberényi LE–Vésztői SE
Hullámzóan teljesít mindkét alakulat, a berényiek legutóbb éppen annak a mélységét „tesztelték”, de a vésztőiek sem lehetnek túlságosan büszkék a hazai fiaskóra. Lenne tehát mit javítani itt is, ott is, de vélhetően csak az a fél vigadhat, amelyik szervezettebb lesz ezen a napon.


Gádoros SE–Kétegyházi SE
Az alsóházi rangadón aligha lehet más céljuk a feleknek, mint az első győzelem megszerzése. A gádorosiak esélyeit növeli, hogy lassan a keretük minden tagja rendelkezésre áll. A kétegyháziak javára szól, hogy idegenben eddig rendre összeszedettebb teljesítményt tudtak nyújtani.
A 7 meccse
Mezőhegyesi SE–Dévaványai SE
A tabella első két helyezettjének párharca mindig különös jelentőséggel bír. A határvárosiak ráadásul pontveszteség nélkül fogadhatják a sárrétieket, akiknek a győzelmeken túl, mindössze egyetlen döntetlen szerepel a nevük mögött. Nem csak abban hasonlítanak a felek, hogy kiválóan teljesítenek, de előszeretettel támaszkodnak saját nevelésű helyi fiataljaikra, ami további szimpátiát ad az ott folyó műhelymunkának.


A rangadó elé

Ács Levente, a Mezőhegyesi SE edzője: – Tiszteljük a Dévaványát az eddig elért eredményei miatt, azonban hazai pályán természetes, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk majd győzelemért. Kiválóan sikerült az idény első harmada, ezt a remek sorozatunkat szeretnénk tovább folytatni a hozzánk hasonlóan sok helyi nevelésű fiatalt foglalkoztató vendégek ellen. Akadnak majd hiányzóink, Czene Zoltánra, Varga Péterre és Faragó Ádámra sem számíthatok különböző okok miatt.
Bereczki Árpád, a Dévaványai SE edzője: – Jól kezdtük a szezont, így megfelelő önbizalommal várjuk a rangadót. Természetesen nem téveszt meg bennünket, hogy a Mezőhegyes a fiatalítás mellett egy csapatra való rutinos, megye-egyes játékossal is rendelkezik, akik ebben az osztályban is meccseket döntenek el. Figyelembe véve azt, hogy 21-22 éves átlagéletkorú csapatot szerepeltetünk hétről-hétre, a rutintalanság miatt még be-be csúsznak hibák a saját és az ellenfél kapuja előtt is, ezeket szeretnénk hétvégén elkerülni, hogy reális esélyünk legyen akár mindhárom pont megszerzésére. Az alapjátékunkat fogjuk nyújtani, meglátjuk azt, hogy ez mire lesz elég? Sajnos több hiányzónk is lesz: Kovács Bence, Papp Viktor, Papp Krisztián és dr. Szitás László biztosan nem lesznek, viszont újból számíthatok a hosszú sérüléséből visszatérő rutinos védőnkre, Szalai Balázsra.


Szomszédvárak
Mezőkovácsházi TE–Tótkomlósi TC
A kovácsháziak visszataláltak a tavaly járt útjukra, legalábbis a győzelmeik határozottan erre utalnak. A komlósiakat azonban nekik is véresen komolyan kell venniük, hiszen a csoport két élcsapatát is alaposan megszorongatták vendégként, ami nem lehet a véletlen műve.
Csabacsűdi GYLSE–Okány KSK
A házigazdák a hétközi pótolt bajnoki kilométereivel a lábakban lépnek pályára, ami az okányiak malmára hajthatja a vizet. Ettől függetlenül a vendégek közel sem lehetnek biztosak a dolgukban, hiszen a Csabacsűd egyre biztatóbb formát ölt a kezdeti nehézségein túltéve magát.

Címlapon: A ványaiak a Szentandráson elért döntetlent bizonyára Mezőhegyesen is előre aláírnák. Fotó: Babák Zoltán