Esély(l)es – megye II. osztály, Déli csoport

Teljesen új szakaszhoz érkezett a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság, amely sok újdonságot is tartogathat. Az alapszakasz első hat helyezettje oda-visszavágós rendszerben csatázik a bajnoki címért, a mezőny második fele pedig a kieső pozíció elkerüléséért vív újabb 10 mérkőzést. A Déli csoportban a dobogós csapatok további rivalizálása várható, a többiek pedig megpróbálják megnehezíteni a dolgukat. Mivel lazításra nem igazán lesz mód, bizonyosan több meglepetés születik majd, mint az alapszakasz során. Íme az első heti műsor és a párharcokhoz fűzött kommentár.

1. forduló. Április 7., szombat
Felsőház
16.30: Mezőkovácsházi TE–Orosházi MTK-ULE 1913
Az alapszakaszt is egymás ellen zárta a két fél egy hete. Azon a találkozón magabiztos orosházi siker született, még ha az ötgólos előnye birtokában szünet után le is eresztett a házigazda. Kovácsházán bizonyára nehezebb dolga lesz a kék-fehér gárdának, ezzel együtt is esélyesebb a három pont megszerzésére.
16.30: Kétegyháza SE–Újkígyós FC
A tabellán csupán egyetlen hely választja el a két csapatot, igaz tekintélyesnek tűnő 11 pont is. A tavaszi formák alapján a kígyósiak jobb passzban vannak, ezt a Dévaványa búcsúztatásával hét közben a megyei kupában megerősítették, így a házigazdáknak nagyon oda kell majd tenniük magukat a pontszerzés érdekében.
Április 8., vasárnap
16.30: Kevermes SE–Nagyszénás SE
Az utóbbi két hétre összeálltak a határ mentiek, amit a szoros eredményeik jeleznek. Ennek megfelelően a listavezető sem számíthat könnyű „menetre” vasárnap, de a pontvesztése meglepetésszámba menne.

Április 7., szombat
Alsóház
16.30: Kunágotai TE–Csorvási SK
Érdekes párharcra van kilátás. A hazaiak Multyán Csaba visszatérésével egyértelműen masszívabbá és veszélyesebbé váltak, a csorvásiak viszont a Mezőmegyer elleni idegenbeli sikerrel „életjelet” adtak magukról.
16.30: Battonyai TK–Mezőmegyer SE
A rapszodikusan teljesítő csapatok csatáját a napi forma billentheti valamelyik fél javára, abszolút háromesélyes 90 percre van kilátás.
Április 8., vasárnap
16.30:
Lőkösháza KSK–Csanádapácai EFC
A lőkösiek nem jeleskedtek az utóbbi két találkozójukon, hazai pályán ellenben még hibátlanok, és mivel az Apáca vendégként sebezhetőnek tűnik, a megye dél-keleti csücskében nem alaptalanul reménykedhetnek a 3 pont begyűjtésében.

Címlapon: A megyeriek és a csorvásiak is idegenben kezdik meg a rájátszást szombaton. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.