Esély(l)es – megye II. osztály, Északi csoport

Teljesen új szakaszhoz érkezett a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság,amely sok újdonságot is tartogathat. Az alapszakasz első hat helyezettje oda-visszavágós rendszerben csatázik a bajnoki címért, a mezőny második fele pedig a kieső pozíció elkerüléséért vív újabb 10 mérkőzést. Az Északi csoport felsőházi küzdelmeiben az első és a második hármas külön versenyt vív, az alsó ágon jobban szétszóródott a mezőny, de az idei formák átrendezhetik a pillanatnyi tabellát. Íme az első hétvége mérkőzései és a hozzájuk fűzött kommentár.

1. forduló. Április 7., szombat
Felsőház
16.30: Gyomaendrődi FC–Békésszentandrási HMSE
Az idén hasonló párosításban már megmérkőztek a csapatok. Akkor műfüvön a Hunyadi gyorsan döntésre vitte, most viszont a vendéglátók megszokott környezetében bizonyára nem lesz olyan könnyű dolga.
16.30: Mezőberényi LE–Okány KSK
A berényiek remek finissel tolták be magukat a felsőházba és bár az érmes helyek tulajdonképpen máris elkeltek, a dobogó árnyékában még nagyokat csatázhatnak a legjobbakkal is. A sárrétiek bronzérme félig-meddig már adott, a rájátszásban ezt szeretnék fényezni, de ehhez nem szabad hibázniuk, a mögöttes riválisokkal szemben pedig különösen érvényes a megállapítás.
Április 8., vasárnap
16.30: Csabacsűdi GYLSE–Dobozi SE
Figyelemreméltó dolgokat produkál tavasszal a csabacsűdiek, ennek köszönhetik felsőházi tagságukat. Teljesült tehát az éves cél, de aligha elégszenek meg ennyivel, további bravúrokra törnek. A listavezető doboziaknak nem szabad hibázniuk, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy nem ez lesz számukra a rájátszás legegyszerűbb meccse.

Április 7., szombat
Alsóház
16.30: Atletico Békéscsaba–Sarkadkeresztúri SE
Az idén még egyik fél sem érezhette a győzelem ízét, szombattól azonban valamelyik oldalon megtörhet az átok. A látogatók kilátásai kedvezőbbek, bár a keresztúriak öltözőjében bizonyára nem ünnepi a hangulat amiért nem sikerült megtartaniuk a felsőházat érő pozíciójukat és az utolsó pillanatban kimaradtak az első hatból.
16.30: Sarkadi KLE–Békéscsabai MÁV SE
Masszív csapat benyomását kelti a Sarkad, amely máris háromszor annyi pontot gyűjtött, mint egész ősszel, ezzel tekintélyes előnyt szerzett a kieső helyen álló Atleticoval szemben. A Kinizsihez hasonlóan a vasutasok meccsei is rendre szoros eredménnyel zárulnak, könnyen megeshet, hogy egyetlen gól dönt majd ide, vagy oda.
16.30: Békési FC–Bucsa SE
Ez a páros sem nyert még idén. Sikerükkel a házigazdák megelőzhetnék a sárrétieket, ha viszont a vendégek diadalmaskodnak, azzal bebiztosíthatnák maguknak a 9. pozíciót. A békésiek mellett rutinosabb játékosaik szólnak.

Címlapon: A csabai vasutasok az alsóházban folytatják, a doboziak viszont tovább versenghetnek a bajnoki címért. Fotó: Szabó Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.