Esély(l)es – megye II. osztály, Északi csoport

A megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjában a 14. forduló valamennyi meccsét vasárnap rendezik. A program első számú érdekességét a Sarkad–Doboz derbi adja, ahol a hazai pályán termékeny Kinizsi a jó passzban lévő címvédőt fogadja. Változatos párharcra van kilátás Békésszentandráson is, ahol két tavalyi dobogós gárda feszül egymásnak. Íme a mérkőzések és a hozzájuk rendelt kommentár.

14. forduló. November 11., vasárnap
13.30:
Gyomaendrődi FC–Békéscsabai MÁV SE
A gyomaendrődi alakulat az utóbbi hónapban sokat változott az előnyére, így akár arra is képes lehet, hogy meglepje a ragyogó idényt produkáló vasutasokat. A hazai pontszerzés ettől még bravúr számba menne, hiszen a csabaiakat házon kívül is nehéz zavarba ejteni.
13.30: Dévaványai SE–Békési FC
A csoport legmasszívabb állományával rendelkező ványaiaknak papíron nem jelenthet gondot a pillanatnyi békési csapat, amely lényegesen egységesebb, mint az idény első felében, ennek ellenére az élen állókkal szemben még kellően nem ellenálló.
13.30: Mezőmegyer SE–Bucsa SE
A pillanatnyi formák alapján a Megyer várhatja kedvezőbb helyzetből a kiesési rangadót, amely hazai környezetben rendre jobban össze tud állni. A fiatal bucsai csapatnak az utóbbi hét forduló során nem jutott pont, de a tartását így sem veszítette el.
13.30: Békésszentandrási HMSE–Okány KSK
A szentandrásiak kétgólos előnyből vesztették el az előző heti dobozi rangadót, de az okányiak sem voltak szerencsésebbek, az ő zsebükből ugyanis a ványaiak az utolsó pillanatokban „csenték” ki a pontot, és már ötödik hete nyeretlenek. A hazaiaknak a dobogós álmaik életben tartásához jönne jól a siker, a vendégek szemszögéből a felsőházban maradás érdekében.
Szomszédvárak
13.30: Sarkadi KLE–Dobozi SE
Mindig különös alkalomnak számít, amikor a két szomszédos település képviselői egymásnak feszülnek a pályán. Idén sem kivételek ezek a csaták, még ha augusztusban Dobozon a Kinizsi nem is tudott felnőni a feladathoz. Otthonában viszont imponálóan teljesít, és bárkit képes legyőzni, ezért a jó formát mutató Doboz sem mehet biztosra.
13.30: Csabacsűdi GYLSE–Mezőberényi LE
Az elmúlt két évben sok a párhuzam a két csapat között. Együtt kerültek a második vonalba, majd ott kellemes meglepetésre a felsőházba. Eddig idén is sokban hasonlítanak egymásra. Azonos pontszámmal állnak, az utóbbi hetek botlásainak tulajdoníthatóan lemaradtak a mezőny első harmadától, a felsőházi tagságról azonban nyilván nem szívesen mondanának le. Ennek érdekében most éppen egymás ellen kell produkálni. A berényi nyár végi csatájuk döntetlenre végződött, tavaly viszont mindkét csabacsűdi találkozójuk a látogatók sikerével zárult.

Címlapon: A csabacsűdiek otthon javíthatják a MÁV elleni fiaskót, a vasutasok viszont ismét idegenben bizonyíthatják, hogy az előkelő helyezésüket nem a hangyák hordták össze. Fotó: Babák Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.