Esély(l)es – megye III. osztály

Az utolsó előtti őszi fordulóra kerül sor hétvégén a megye III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Északon úgy hozza a program, hogy a mezőny első felét jelentő csapatok nem kerülnek szembe egymással, délen viszont több szomszédvári derbi teszi változatosabbá a műsort, közte a sámsoni derbi, ahová a listavezető Tótkomlós látogat veretlensége megőrzése reményében. Íme a játéknap párharcai és a mérkőzések „előélete”.

Északi csoport
13. forduló. November 18., szombat
13.00:
Kardos-Örménykút KSK–Telekgerendási SC (fordított párosításban: 4–0)
A csoport éllovasa kijózanító „pofonba” szaladt bele legutóbb Dévaványán, a sereghajtó telekiek elleni találkozó gyógyírt jelenthet a harci sebekre.
13.00: Kamuti SK–Zsadányi KSE (fordított párosításban: 3–2)
Peches vereséget szenvedett Gádoroson a kamuti gárda, pedig jó volt az egyik pontra. A bihari alakulattal szemben nyilván nem elégedne meg csak
is a győzelemmel.
13.00: Gerlai SE–Köröstarcsai KSK (fordított párosításban: 0–3)
A gerlaiak „fagyszabadságot” vettek ki az előző héten, és mivel szeptember közepén Tarcsára sem utaztak el, így a két csapat most ismerkedik majd meg egymással. A házigazdák a mezőny hátsó harmadában tanyáznak, a vendégek a közvetlen élmezőnyben, ami azért minden osztályban
jelentős kontrasztnak számít.
13.00: Kötegyáni FC–Dévaványai SE II. (fordított párosításban: nem játszottak)
A két gárda első egymás elleni meccsét december 2-re napolták. A pillanatnyi formák érdekes párharcot sejtetnek, hiszen a határ mentiek otthonukban mindenkire veszélyesek, a látogatókat pedig a listavezető múlt heti legyőzése kötelezi valamilyen szinten.
November 19., vasárnap
13.00:
Mezőberényi LE II.–Gádorosi SE (fordított párosításban: 0–1)
Hasonlóan az első csapathoz, a berényi „tartaléknak” sem lesz könnyű dolga, hiszen egy potenciális bajnokjelöltet fogad. Ennek megfelelően bravúrszámba menne a pontszerzése, még ha akad is rejtett tartalékja.

Déli csoport
13. forduló. November 18., szombat
13.00:
Dombegyház NSE–Gerendási ISE (fordított párosításban: 2–2)
A csoport két sereghajtója egyaránt az első őszi győzelme megszerzésére hajt. A legutóbbi fellépés a házigazdák mellett szól, ennek ellenére a pillanatnyi forma dönthet.
Szomszédvárak
13.00: Medgyesbodzás-Gábortelepi SE–Magyarbánhegyesi TC (fordított párosításban: 1–2)
A Bodzás gyenge kezdés után stabil középcsapattá vált, és most arról adhat bizonyosságot, hogy a legjobbakkal szemben sem esélytelen. A látogató ellenben az utóbbi két hét ballépéseit javíthatja.
Szomszédvárak
13.00: Kaszaper FC–Végegyházi SE (fordított párosításban: 1–4)
Pontszámban egálban áll, és játékerőben sincs jelentős eltérés a két együttes között, így azután Kaszaperen lehet eső, lehet sár, háromesélyes 90 percre van kilátás…
November 19., vasárnap
Szomszédvárak
13.00:
Békéssámsoni SK–Tótkomlósi TC (fordított párosításban: 0–3)
A sámsoniak arra készülnek, hogy megnehezítik a jól menetelő szomszéd dolgát, és ehhez adott a humánerőforrásuk. Ha fegyelmezettek tudnak lenni és a formaidőzítéssel sem lesz gondjuk, akkor a komlósiak nem számíthatnak könnyű összecsapásra.
Szabadnapos: Magyarbánhegyesi FC

Címlapon: A kardosiak hazai pályán feledtethetik a súlyos ványai vereséget, a ványaiak pedig Kötegyánban igazolhatják, hogy nem kifutott eredményről volt szó. Fotó: Erdős Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.