Év végéig szóló eltiltás járt orrtörésért

Az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén két játékost is év végéig szóló eltiltással sújtott. A szeghalmi Tatár Sándornak azért kell kihagynia az idény hátra lévő részét, mert a jegyzőkönyv tanúsága szerint egy szándékos könyökössel eltörte ellenfele, a jaminai Bencsik Csaba orrát. A kovácsháziak U19-es játékosa, Szabó István érvénytelen sportorvosival próbált érvényesülni, ezért most élménytelenebb hétvégék várnak rá, klubjának pedig még fizetnie is kell érte. Íme a friss határozatok tételes listája.

Felnőtt
Bálint Dávid (Rákóczi Vasas) 3, Horváth Sándor (Gádoros) 1, Potocska Péter (Békéscsabai MÁV) 1, Vas László Zsombor (Mezőberény) II. 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Tatár Sándor (Szeghalom) 2017. december 31-ig a játéktól eltiltva.
Utánpótlás
Styecz Dániel Pál (Szarvas U19) 1, Mezei Jenő (Sarkad U19) 1 soron következő bajnoki mérkőzéstől eltiltva.
Szekeres Alex (Vésztő U16) 2017. november 14-ig, Szabó István (Mezőkovácsháza U19) 2017. december 31-ig a játéktól eltiltva.
Egyéb
Dohányos Zoltán (Békéscsabai MÁV) sportszakembert 2, Árdeleán Demeter (Kétegyháza) sportszakembert 1 soron következő bajnoki mérkőzésen eltiltotta a kispad használatától.
A Mezőkovácsházi TE-t 10 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta jogosulatlan játék miatt.
A Fegyelmi Bizottság Bujdosó Attila ellen a fegyelmi eljárást megindította, egyidejűleg felfüggesztette játékjogát és sportszakemberi sporttevékenységének folytatását.
A Bucsa SE eljárás alá vont sportszervezet képviselőjét, Bujdosó Attila, Tasi Krisztián, Kulik Csaba és Lázók Attila eljárás alá vont személyeket, továbbá Gyuga Zsolt játékvezetőt és Frey Mihály ellenőrt a 2017. október 31-én 16 órakor megtartásra kerülő fegyelmi tárgyalásra megidézte.
Színes lapok miatt a Békéssámson 4000, a Kevermes 5000, a Rákóczi Vasas 8400, a Bucsa 9000 forintos pénzbüntetést kapott.

One thought on “Év végéig szóló eltiltás járt orrtörésért”

  1. A Tatár Sándor féle ,,szándékos ,, orrtörésről annyit,
    a pályán még nem szándékosság szerepel a bíró noteszában.
    egyébként sem volt az.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.