Átigazolási hírek

Vésztőre igazolt a „piros bajnok”

Nem sokáig maradt „gazda” nélkül Bányai Péter, a Füzesgyarmati SK kőkemény védője, akitől a sikertelen NB III-as rajtot követően váltak meg a piros-fehérek. A 37 esztendős hátvéd Vésztőn folytatja pályafutását, ahol a mezőhegyesi nyolcas arra utal, jócskán akad majd dolga.

Last minute megye-egyes transzferek

Ahogyan azt több esetben is megírtuk már, a honi labdarúgásban a csapatok augusztus végéig még pótolhatják hiányosságaikat a játékosbörzén. A helyzet mindössze annyival árnyaltabb júliushoz képest, hogy ebben a hónapban már az átadó klubnak is áldását kell adnia a transzferre, amelyből szerdán is akadt.

Átigazolási aktualitások

A megszokott labdarúgó átigazolási rovatunk aktualitásait az Előre, a Termál FC, a Rákóczi Vasas és az Atletico Békéscsaba szolgáltatta.

Átigazolási morzsák

Az Előre mellett két megye-hármas gárda, Kaszaper és Tótkomlós kerül a megszokott labdarúgó átigazolási rovatunk mai fókuszába.

Átigazolási morzsák

Igazi nagyüzem van labdarúgásban az átigazolási piacon, a klubok vezetői egyre-másra igazolják a játékosokat, hogy elképzeléseiknek megfelelő csapattal kezdhessék a következő évi pontvadászatot. A sietség oka, hogy csak július utolsó napjáig mozdíthatók a labdarúgók az átadó fél hozzájárulása nélkül, azt követően augusztus végéig már arra is szükség lesz. Ezek után egy csokorra való a legfrissebb fejleményekből.

Napi átigazolási aktuális

Több megyei labdarúgó egyesület is szolgáltatott érdekességet az átigazolási piacon. A mai nap fókuszában az Előre, a Füzesgyarmat, a Vésztő és a Békésszentandrás áll.

Csütörtöki kapuskeringő

A kapusokról szólt a piac csütörtökön a megyei játékosbörzén. Véletlen egybeesés, de több hálóőr is ezen a napon váltott klubot.

NB II-es játékost igazolt a Méhkerék

Igazi sztárigazolást jelentett be hétfőn a Méhkeréki SE megye I. osztályú labdarúgó-csapatának elnöke, Bondár Attila. A határ menti együttes és népes szurkolótábora az előző bajnoki évben belekóstolhatott az NB III-as miliőbe, ám a „tanulóév” nem úgy sikerült, ahogyan eltervezték, ezért minél előbb szeretnének visszatérni a harmadik vonalba.

Az átigazolási piac friss hírei

A megyei labdarúgásban a klubok felkészülésének előrehaladásával alaposan mozgásba lendült a játékospiac. A klubok vezetői igyekeznek megtalálni a számukra legmegfelelőbb kiszemelteket, akik segíthetik együttesük fejlődését, a játékosok pedig azon csapatokat keresik, ahol több lehetőséghez juthatnak, avagy komolyabb célokért küzdhetnek. Íme néhány friss fejlemény a „piacról”.

Újabb ladányi igazolások

Fodor Sándor edző nem aprózza a dolgot, teljes keretátalakítást végez új munkahelyén, Körösladányban. A legutóbbi megye I. osztályú bajnokság negyedik helyezettjéhez immár csapatra való játékos érkezett.

Átigazolási morzsák

Mezőhegyesről, Dévaványáról és az Atletico Békéscsaba háza tájáról érkeztek friss átigazolási információk. A két megye-egyes gárda a védelmét, a második vonal legutóbbi sereghajtója a támadósorát erősítette meg.

Cigándról érkezik gólzsák Gyarmatra

Labdarúgásban az átigazolási időszak mindig kiemelt figyelmet kap a szurkolók részéről. Hogy ma is szolgáltathassunk újdonságokat, arról a Füzesgyarmat, a Körösladány és a Nagyszénás csapata gondoskodott.

Átigazolási morzsák

Labdarúgásban az átigazolási időszak mindig kiemelt figyelmet kap a szurkolók részéről. Hogy ma se csigázzuk tovább az érdeklődést, ismét összegyűjtöttünk egy hírcsokorra valót, melynek középpontjában Körösladány, Dévaványa és Kunágota áll.

Átigazolási és felkészülési morzsák

Az átigazolási híradó legújabb fejezetét a Békéscsaba 1912 Előre, a Körösladány és a Mezőmegyer csapatai háza tájáról napvilágra került friss információk teszik teljessé.

Átigazolási és felkészülési morzsák

Az átigazolási híradó legfrissebb „kiadásába” Körösladányból és Gyuláról kaptunk friss információkat, továbbá a Kondoros felkészülési menetrendjét is közzétesszük.

Átigazolási és felkészülési morzsák

Csütörtökre Kondorosról, Körösladányból és Szarvasról kaptunk az átigazolási időszakra vonatkozó friss hírt, továbbá a Dévaványa felkészülési menetrendje is kialakult.

Átigazolási és felkészülési morzsák

Az átigazolási piacon igen aktív Körösladány és Okány háza tájáról kaptunk friss híreket hétfőn, ezen felül pedig a Méhkerék felkészülési programja is végleges keretet öltött.

Átigazolási morzsák

Csütörtökön a körösladányi, a szarvasi és a dobozi labdarúgócsapat háza tájáról érkezett az átigazolási időszakra vonatkozó friss hír.

Átigazolási morzsák

Vasárnapra Körösladányból, Szarvasról és Mezőhegyesről kaptunk az átigazolási időszakra vonatkozó friss hírt.

Átigazolási morzsák

A Kórház utcából, Szabadkígyósról és Okányból érkezett az átigazolási időszak elejére vonatkozó friss hírek.

Last minute átigazolások

Kedden éjfélkor lejárt a labdarúgók átigazolási időszaka. Természetesen az utolsó pillanatokban is történtek érdekességek, ezek közül adunk közre egy csokorra valót.

Megvan a Gyarmat második téli szerzeménye

A honi labdarúgásban már csak egy hét van hátra a hivatalos téli átigazolási időszak lezárulásáig. Ennek megfelelően a klubok is igyekeznek felgyorsítani tárgyalásaikat, egyre több labdarúgó cserél „gazdát”, bár a transzferek fizetőssé válása érezhetően visszavetette a játékosmozgást. Íme egy csokorra való a megyei bajnokságok két éllovasától.

Három Kurtával erősített az Okány

Két héttel az átigazolási szezon zárása előtt elkezdték csipkedni magukat a keretükön frissíteni szándékozó megyei labdarúgócsapatok. A legújabb transzfereket Szeghalomból, Okányból, valamint Kétegyházáról kaptuk, így azután mindhárom osztályból jut napi újdonság a focikedvelőknek.

Aktuális átigazolási hírek

Újabb átigazolási hírek láttak napvilágot a megyei labdarúgócsapatok háza tájáról. Ezúttal a Méhkerék, az Újkígyós, valamint a Kétegyháza szolgáltatott a szurkolók által mindig nagyon várt infókat, a keretük átalakítását illető változásokról.

Lassan beindul a játékospiac

Beindult az átigazolási időszak, beindultak a megyei csapatok is, bár a „fizetős piac” érezhetően visszavetette a vezetők kedvét. Mostani összeállításunk sem elsődlegesen a transzferekről szól, de mindenképpen hírértékű.

A kondorosi torna átigazolási hírei

Több csapatban léptek pályára új fiúk a szombati Kondorosi Takarék Kupa teremlabdarúgó-bajnokságon. Egyaránt akadtak olyan játékosok, akiket próba jelleggel teszteltek, illetve akik immár „teljes jogú” harcosként szerepeltek új klubjukban.

Újabb igazolást jelentett be a Méhkerék

A terveknek megfelelően halad a felkészülés a méhkeréki NB III-as labdarúgócsapatnál, amely a második heti munkát zárta le pénteken. Nem csak a játékosok és trénerek teszik azonban a dolgukat, a háttérben a menedzsment is mindent elkövet a gárda megerősítéséért, hogy az újonc a tavaszi idény során gondmentesen kiharcolhassa a bent maradást.

Csatár érkezhet az Előréhez és Gyulára is

Bár a Kórház utcában még tart az év eleji csendélet, ez az állapot csak január 9-ig tart, amikor is az Előre mindkét labdarúgócsapata hozzálát a téli felkészüléshez. A háttérben persze javában zajlanak a szezon rajtját előkészítő munkálatok, így a szakvezetés gőzerővel keresi azokat a játékosokat, akik tavasszal elősegíthetik a célok realizálását.

Nagy „hal” akadt a ványaiak „hálójába”

Bár a hivatalos átigazolási időszak csak január második felében veszi kezdetét, máris megindult a „mókuskerék” a megyei labdarúgó piacon. Az idei mozgásoknak azonban gátat szabhat az a forradalmi változás, hogy az átadó egyesületek átigazolási díjra tarthatnak igényt játékosaikért. A „zuhanyhíradó” első téli cseppjeit a Sarkad szolgáltatta, igaz a sárrétről is érkeztek idevonatkozó hírek.

Változások Gyulán, gólerős focista Okányban

A honi labdarúgásban a nemzetközi trendhez hasonlóan, hivatalosan augusztus 31-én jár le az átigazolási szezon. Ennek megfelelően még mindig formálódnak a csapatok. Legújabban Gyulán és Okányban cserélődött, illetve bővült az állomány.

A megyei foci friss átigazolási hírei

DSCF5483Finiséhez érkezett a felnőtt labdarúgók ingyenes, bejelentésre kötelezett átigazolási időszaka. Mivel az utolsó nap vasárnapra esik, ezért az MLSZ területi igazgatóságán augusztus 1-jén, hétfőn még elfogadják azokat az átigazolási lapokat, melyeket az mlsz.info rendszerből júliusban nyomtattak ki. A megegyezéses időszakra eső (augusztus 1-31.) átigazolási lapok esetében a felnőtteknél már szükséges a két csapat megállapodása, azonban ez hivatalosan pénzfizetéshez nem köthető! Működési költségtérítés felnőttek esetében csak a téli átigazolási időszakban van!

Tombol a kánikula és az átigazolási kedv

kep2Nem csak a kánikula tombol, de a megyei labdarúgó-csapatok átigazolási kedve is. A „normál” piac utolsó hetét minden alakulat igyekszik kihasználni, augusztus első napjától ugyanis más feltételekkel (bonyolultabban és drágábban) lehet új labdarúgókra szert tenni. Mostani összeállításunk a Sarkad, a Bucsa és a Kardos-Örménykút aktualitásait tartalmazza.

Vadász Viktor Győrben kötött ki

A megyei foci „vezérhajójának” számító Előrétől kezdve a megye III. osztályig bezárólag minden klub igyekszik orvosolni problémáit a játékoskeretben mutatkozó hiányosságokat illetően. Ennek megfelelően aktív élet zajlik az átigazolási piacon, amelynek néhány friss hírét szedtük csokorba.

Helyzetjelentés Kovácsházáról és Kunágotáról

multyáncsabaMinden jel arra utal, hogy Mezőkovácsházán okultak az elmúlt évi megye I. osztályú bajnokság negatív tapasztalataiból, és az új évre ütőképesebb csapatot kívánnak kiállítani. Igaz ez még annak ismeretében is, hogy a zöld-fehérek szombaton 4–3-ra elveszítették első edzőmérkőzésüket, amelyet Kunágotán vívtak.

A megyei átigazolási piac friss hírei

Rutinos játékost szerződtetett a Kondoros, fél csapatra való labdarúgó került Elekről Békésre, gyarapodott az újonc Csorvás állomány, támadókat veszített ellenben a Lőkösháza. Friss hírek a megyei átigazolási piacról.

Már érkezők is vannak a Kinizsinél

DSC_0145Eddig csak a távozók és visszavonuló labdarúgók kapcsán merült fel a Sarkadi Kinizsi neve a nyári átigazolási időszakban, most másik oldalról szemlélve is aktívak a zöld-fehérek. Bali István edző három új szerzemény érkezéséről adott tájékoztatást, akik ezen a szinten kivétel nélkül jól csengő nevű játékosoknak számítanak.

„Apadt” a Gyarmat és a Medgyes kerete

Tovább formálódik a megye I. osztályban komolyabb babérokra törő füzesgyarmatiak kerete, Medgyesegyházán viszont egyre vérszegényebb a második vonal bronzérmesének állománya. Akad köztes példa is: Gyomaendrődön házon belül oldják meg az „obsitosok” pótlását.

Gólvágók nélkül maradt a Kunágota

kép3Bár még az elején járunk az átigazolási időszaknak, máris viszonylag nagy a „fluktuáció” a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő klubok egyik-másikánál. Mostani összefoglalónk három élcsapatot is érint.

Irányítót igazolt a Vésztő

Görögországban is ellátott bennünket friss hírekkel a megyei labdarúgó zuhanyhíradó. Egy érdekes transzferről, valamint két hazatérésről szól a napi fáma, amelyet az érintett klubok vezetői osztottak meg velünk.

Csatárokat veszített a Dombegyház

DSCF0041A nyári holtidőszak ellenére szinte minden nap akad egy csapat, amely szolgáltat friss információkat a megyei labdarúgást szerető szurkolóknak. Most a második vonaltól elbúcsúzó Dombegyház a soros, bár apró „hírcseppek” azért más klub háza tájáról is érkezett.

Erősít a Doboz, alakul a Csabacsűd

Bár a labdarúgók hivatalos nyári átigazolási idénye csak július első napjával kezdődik, a játékospiac felélénkülőben van. Mindez érthető is, hiszen a legtöbb megye I. és II. osztályú együttes munkához lát a jövő hét során, már pedig az edzők többsége törekszik arra, hogy lehetőség szerint teljes kerettel kezdje el a felkészülést.

Transzferek a keleti és nyugati szegletből

20160521-IMG_5472Az időszaknak megfelelően, továbbra is „alapjáraton” szivárognak a megyei együtteseket érintő átigazolási hírek, persze azért mindig akadnak olyan klubok, amely frissítik a „zuhanyhíradót”. Most például a megye keleti és nyugati végeiről érkeztek küszöbön álló transzferek.

Csapatra való játékos távozhat Kondorosról

Bár a labdarúgók hivatalos nyári átigazolási idénye csak július első napjával kezdődik, máris mozgolódik a piac, a csapatok igyekeznek erősíteni, vagy gyorsan pótolni veszteségeiket, hogy a júliusi felkészülés rajtjáig hellyel-közzel végleges kerettel tudják megkezdeni a felkészülést.

Visszafordult a Hegyes-Medgyes „zarándokmenet”

DSC_0437A labdarúgó holtszezon elején lassan csordogálnak az átigazolási hírek. A keddi nap történéseinek Elek volt az epicentruma, ahol bár nem tudni, hogy végül melyik osztályban indulhatnak ősztől, ennek ellenére gyakorlatilag két klubváltás is realizálódott.

A zuhanyhíradó első cseppjei

Bár a labdarúgók hivatalos nyári átigazolási idénye csak július első napjával kezdődik, máris mozgolódik a piac, és megérkeztek az első klubváltásokról szóló hírek.

Megkezdődött a gyarmati nagy átalakítás

140607kigyos_kond026„Hatalmas csalódás számunkra a negyedik hely, ezért jelentős személyi változásokat tervezek, hogy jövőre sokkal masszívabb és eredményesebb csapatunk lehessen” – nyilatkozta a minap a Békés Megyei Sport Extrának Boros Tibor, a Füzesgyarmati SK megye I. osztályú focicsapata játékos-edzője, aki történetesen a klub labdarúgó szakosztályának irányítója is. Nem a levegőbe beszélt a menedzser szemléletű vezető, amire jó példa, hogy kedden már az első nyári új szerzeményeket is megnevezte.

Friss érkező Szentandráson, keretzárás Békésen

csikóssándor2Hétfőn éjfélkor lejárt az átigazolási határidő, és ahogy az már lenni szokott sok megyei klub még az utolsó pillatokban is igyekezett megerősíteni csapatát. Az elkövetkezendő napokban folyamatos tájékoztatást nyújtunk a viharsarki együttesekben történt változásokról, íme egy csokor a legújabb fejleményekről.

Werle ványai visszatérése

Hétfőn éjfélkor lejárt az átigazolási határidő, és ahogy az már lenni szokott sok megyei klub még az utolsó pillatokban is igyekezett megerősíteni csapatát. Az elkövetkezendő napokban folyamatos tájékoztatást nyújtunk a viharsarki együttesekben történt változásokról, íme a mai csokor a legújabb fejleményekről.

Sarkadon kötött ki a rangidős gólvágó

DSC_0110A megyei amatőr labdarúgásban február 23-ig tart az átigazolási időszak, ennek megfelelően szinte minden klub aktívan erősít. Szokásunkhoz hűen, három együttes legaktuálisabb dolgait vettük számba.

A riválist gyengítették meg a medgyesiek

A megyei amatőr labdarúgó-csapatoknál javában zajlik az átigazolási időszak, ennek megfelelően sok klub aktívan erősít. Szokásunkhoz hűen, három együttes legaktuálisabb dolgait vettük számba.

Szentandrási változások

Bár a hétvégi kardosi meccsük a rossz pályák miatt elmaradt, a szentandrási labdarúgók töretlenül készülnek a tavaszi rajtra, melynek nyitánya akár bajnoki döntőnek is beillik a listavezető Lőkösháza otthonában. Időközben erősödik a gárda, a változásokról a tapasztalt edző, Varga László számolt be.

Kameruni játékmester Komlóson

szeol_gyula_mj-037Kameruni játékmesterrel izmosodott a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság sereghajtója. A komlósiak Joseph Martial Ngalle-t, a SZEOL 30 esztendős középpályását igazolták le, aki a megállapodás értelmében nyárig segíti a piros-kékeket.

Új focisták Kondoroson és Komlóson, tovább fogyott a Rákóczi

Csúcson pörög az átigazolási szezon, ennek megfelelően szinte naponta változik a helyzet a megyei együttesek háza táján is. Most a megye I. osztály két élcsapata és sereghajtója háza táján néztünk szét az aktualitások erejéig.

Meglepő méhkeréki transzfer

DSC_0181A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Átigazolások első kézből

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Átigazolások első kézből

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Kapust és csatárokat igazolt a Gyarmat

kajáriLegutóbbi híradásunk óta több változás is történt a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságban érdekelt Füzesgyarmati SK csapatánál. A sárrétiek az eddigi két új igazolásuk, Bácsi Zsolt és Nagy Bence mellé két fiatal támadót, valamint egy kiváló képességű kapust szerződtettek, de távozóik is akadnak.

Határ-menti átigazolási hírek

A megyei amatőr labdarúgó-csapatoknál javában zajlik az átigazolási időszak, ennek megfelelően sok klub aktívan erősít. Most a keleti végeken néztünk körbe, ahol három együttes legaktuálisabb dolgait vettük számba.

NB II-ből igazolt kapust az Atletico

belecanNem szokványos jelenség, hogy megye III. osztályú klubok az NB II-ből igazolnak meghatározó tudású labdarúgót. Az Atletico Békéscsabának sikerült ez a bravúr. Minden idők egyik legjelentősebb megyei átigazolását jelentették be a megyeszékhelyi egylet vezetői.

Támadók helyén középpályások a Rákócziban

A megyei labdarúgás különböző osztályaiban most már igen aktív élet zajlik. A csapatok javában készülnek és többségük a játékos piacon sem tétlenkedik. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Átigazolások első kézből

DSCF0620Szépen lassan egyre több megyei labdarúgó-csapat veszi fel a téli felkészülés „fordulatszámát”, ennek megfelelően szaporodnak az átigazolási hírek is. Mértékadó módon ezekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Átigazolások első kézből

Szépen lassan egyre több megyei labdarúgó-csapat veszi fel a téli felkészülés „fordulatszámát”, ennek megfelelően szaporodnak az átigazolási hírek is. Mértékadó módon ezekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Átigazolások első kézből

DSC_0104A téli pihenő ellenére a megyei bajnokságokban szereplő labdarúgó klubok vezetői és edzői aktív háttérmunkát folytatnak csapatuk téli megerősítése érdekében. A legfrissebb fejleményekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Átigazolások első kézből

A téli pihenő ellenére a megyei labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok vezetői és edzői aktív háttérmunkát folytatnak csapatuk téli megerősítése érdekében. A legfrissebb fejleményekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Újabb csapás a Hegyes-Medgyes ösvényen?

DSC_0364A téli pihenő ellenére a megyei bajnokságokban szereplő klubok vezetői és edzői aktív háttérmunkát folytatnak csapatuk téli megerősítése érdekében. A legfrissebb fejleményekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Régi-új játékosok tűnnek fel Szénáson

Régi-új játékosokkal kezdheti a téli felkészülést január 18-án a Nagyszénás SE labdarúgó-csapata. A III. osztály Déli-csoportjának ötödik helyezettjéhez több olyan focista is kerülhet az átigazolási szezonban, aki korábban már szerephez jutott a kék-fehéreknél.

Beindul a sárréti kapuskeringő

20150912-IMG_1830A téli pihenő ellenére a megyei bajnokságokban szereplő klubok vezetői és edzői aktív háttérmunkát folytatnak csapatuk téli megerősítése érdekében. A legfrissebb fejleményekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Átigazolási hírek első kézből

A téli pihenő ellenére a megyei bajnokságokban szereplő klubok vezetői és edzői aktív háttérmunkát folytatnak csapatuk téli megerősítése érdekében. A legfrissebb fejleményekből állítottunk össze egy csokorra valót.

Megyei válogatottal erősített a Körösladány

DSCF3052Bár az átigazolási szezon csak januárban kezdődik, a megyei csapatok máris aktívak, és lehetőségeik szerint próbálják feljavítani gyenge pontjaikat. Közéjük tartozik a Körösladány is, amely a téli „renoválás” jegyében egy meghatározó játékos leigazolásával indított. Az I. osztály 6. helyén álló gárda a nyáron bevált recept szerint Dévaványáról szerződtette a zöld-fehérek aduászát, Kéki Csabát.

A zuhanyhíradó első „cseppjei”

Megérkeztek az első hírek a téli játékosmozgásokról. Nyitásként a megye I. osztály két domináns csapata szolgáltatott infókat a zuhanyhíradó kiadásába.

Napi átigazolási hírek

image2A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

20140927-_MG_4976A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

87864_bekescsaba_1912_elore_se_dinamo_moszkva_u23A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

bekescsaba_1912_elore_se_fc_zsetiszu-2vágyvölgyibA megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Átigazolási tudnivalók

Az amatőr labdarúgásban közeleg az átigazolási időszak vége, amely 2015. augusztus 1-je. Miután ez szombatra esik, így az átigazolási időszak vége augusztus 3., hétfő éjfél! Az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságán az augusztus 3-i keltezéssel aláírt és bevitt, vagy 3-án postára adott átigazolás még szabályos és elfogadott! Egy nappal később, kedden viszont már semmilyen formában nem fogadnak el átigazoló lapot, akkor sem, ha azt átigazolási időszakban írták alá! Ez alól kivételt jelentenek az utánpótlás korú labdarúgók (1997-es és később születettek), akiknek szeptember 30-a az átigazolási időszak vége!

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

király-cszsA megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

DSCF0476A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Új honfoglalás a Szarvas környéki csapatoknál

Nagy a jövés-menés a szarvasi járáshoz tartozó települések labdarúgócsapatai között. A centrumban a Szarvasi FC együttese áll, ahonnan távoztak és érkeztek is játékosok, de a fő „tápcsatornát” természetesen a megszűnő Csabacsűd jelenti.

Napi átigazolási hírek

stecz_OFC_FC_Dabas_RJ_016A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

image17A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Új edzővel kezd az Újkígyós

Zsiros György helyett Vantara Zoltánnal kezdik meg a felkészülést az újkígyósi labdarúgók. A korábbi trénerrel közös megegyezéssel vált el a klub, a legnagyobb barátságban, hét végén pedig már az utódlást is megoldotta. A döntés Vantara Zoltánra esett, aki korábban szabaddá vált Jaminában és jelezte, lenne kedve a társaság irányításához. A fiatal, agilis tréner kedden délután lát munkához, szombaton pedig az első tesztmeccsen debütál, amikor is 10 órától az Előre U19-es gárdáját fogadja a másodosztályú csapat.

Napi átigazolási hírek

soviA megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Gyarmaton folytatja a „Karcagi Robben”

DomokosRolandAttilaA holtidény ellenére egyre-másra ütik fel a fejüket átigazolási hírek a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság csapatainak háza tájáról. Itt a Sport Extrán elsőként számoltunk be a méhkerékiek és a szarvasiak erősítéseiről, most pedig Füzesgyarmatról kaptunk olyan információkat, melyekből arra lehet következtetni, hogy a bronzérmes sárrétiek domináns szerepre készülnek az előttünk álló évben is.

Visszatért Szarvasra az ifjú gólfelelős

A jelek egyre inkább arra engednek következtetni, hogy meghatározó szerepre készül a következő bajnoki évben a Szarvasi FC megye I. osztályú labdarúgó-csapata. A Körös-partiak „horgára” újabb nagy hal akadt.

Rutinos labdarúgót igazolt a Szarvas

20150524-IMG_9691A Kondorosról visszatérő Benczúr Norbert után újabb rutinos labdarúgóval erősödött a Szarvasi FC megyei I. osztályú csapata.

Újabb játékost szerződtetett a Méhkerék

Azok után, hogy szerződtette a Termál FC két belső védőjét, Vincze Dánielt és Wéber Lászlót, újabb játékos igazolását jelentette be a méhkeréki klubvezetés. A határ-menti együttes a Jaminából távozó 25 éves középpályással, Danczik Pállal állapodott meg a közös folytatásról, aki a külföldről visszatérő Kovács Györgyöt is beleszámítva, a negyedik friss szerzemény lesz.

Minőségi védőket igazolt a Méhkerék

vinczedani_gsBár az amatőr labdarúgásban csak július első napján kezdődik és augusztus elsején éjfélig tart az átigazolási időszak, néhány megyei klub máris aktív a piacon. Közéjük tartozik a Méhkeréki SE, amely indításként nyomban két extra transzfert jelentett be, stílusosan a Békés Megyei Sport Extrán.

Már félárbocon sincs a szénási csapat zászlaja

imag3Úgy tűnik, félárbocon sem maradt a nagyszénási labdarúgó-csapat zászlaja. Ismeretes, hogy a kék-fehérek nyáron önmagukat száműzték az I. osztályból a harmadikba, miután a vezetés iránt megrendült bizalom következtében tíz meghatározó játékos hagyta el az egyesületet.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

„Birka” tavasztól a sárréti gyepszőnyeget koptatja

140920kote_kigyos (28)A téli átigazolási időszak utolsó jelentős durranása lehet az a transzfer, amely a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság két élcsapata között jött létre néhány órája. A klubcsere tulajdonképpen az év eleje óta benne volt a levegőben, de csak „last minute” vált konkrétummá.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Bagyinszki Attila Méhkeréken folytatja

140323mehkerek018Az átigazolási időszak finiséhez közeledve, megélénkült az élet a Méhkeréki SE háza táján. A megye I. osztályban szereplő határmenti alakulathoz két játékos csatlakozott csütörtökön, és az esti Keresztúr elleni tesztmeccsen pályára is lépett.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási hírek

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Napi átigazolási infók

A megyei labdarúgás különböző szintjein aktív élet zajlik ezekben a napokban. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Határmenti helyzetjelentés

bessenyeikrSzombaton este lejátszotta első edzőmérkőzését a Mezőhegyesi SE megye I. osztályú gárdája. A zöld-fehérek 2–1-es félidei vezetés után 8–3 arányban verték az egykori NB II-es gárdát, amely ma a csongrádi élvonal középcsapatának számít. Közben Battonyán, a második vonalban szereplő szomszédnál több új labdarúgót is leigazoltak.

Átigazolási hírek a harmadik vonalból

kovácsgyörgyA megyei labdarúgás legalacsonyabb osztályában is aktív élet zajlik. A csapatok javában készülnek és a játékos piacon is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Szeghalmi erősítések

A szerda esti gyulai edzőmeccset követően véglegesen is pecsét került a Szeghalmi FC két új játékosának átigazolására.

Átigazolási hírek a harmadik vonalból

A megyei labdarúgás legalacsonyabb osztályában is aktív élet zajlik. A csapatok javában készülnek és az átigazolások terén is aktívak. Íme egy kis ízelítő a friss fejleményekből.

Egyelőre csak távozói vannak a Komlósnak

horvathhenrikHorváth Henrik irányításával megkezdte a felkészülést a Tótkomlósi TC megye I. osztályú labdarúgó-csapata. Az első foglalkozás a létszámot tekintve kellően foghíjasra sikerült, iskolai és a munkahelyi elfoglaltság miatt a keret hét tagja sem lehetett ott a társak között.

Létszámgondokkal küzd a Kovácsháza

Tovább fogyatkozott a megye I. osztályban érdekelt Mezőkovácsházi TE labdarúgó-csapatának állománya. A zöld-fehérek január 30-án láttak munkához, de a korábban közismertté vált öt távozójuk mellett további játékosok sem jelentek meg a Bíró Tibor és Zábrák Vilmos által levezényelt első foglalkozáson.

A mai átigazolási kínálat

tannergergo-hajdunorbertAhogy közeledünk az átigazolási időszak megkezdéséhez, úgy szaporodnak a hírek a különböző klubcserékről. A felröppenő nevek és klubok között természetesen ipari mennyiségben akadnak mesterséges és természetes kacsák – a zuhanyhíradó már csak ilyen marad –, mi itt a Sport Extrán azonban igyekszünk mértéktartóan kezelni, illetve megszűrve tálalni a legfrissebb információkat, és csak a biztosnak tűnő transzfereket közzétenni. Íme a mai kínálat!

A mai átigazolási kínálat

márkusistvánAhogy közeledünk az átigazolási időszak megkezdéséhez, úgy szaporodnak a hírek a különböző klubcserékről. A felröppenő nevek és klubok között természetesen ipari mennyiségben akadnak mesterséges és természetes kacsák – a zuhanyhíradó már csak ilyen marad –, mi itt a Sport Extrán azonban igyekszünk mértéktartóan kezelni, illetve megszűrve tálalni a legfrissebb információkat, és csak a biztosnak tűnő transzfereket közzétenni. Íme a mai kínálat!

Jelentős változások történtek Újkígyóson

image008Kedden este megtartotta első idei foglalkozását a megye II-ben érdekelt Újkígyós FC labdarúgó-csapata. A játékos-értekezlettel egybekötött évnyitón szó volt az együttesre váró idei feladatokról, célokról, valamint a keretben várható változásokról. A vezetőség jelezte, hogy lehetőségei szerint szeretné megerősíteni a keretet a tavaszi szezonra. Az újkígyósiak nem aprózták el, a kezdésre öt új futballistával állapodtak meg, de lesz újrakezdőjük is.

A mai átigazolási kínálat

image11Ahogy közeledünk az átigazolási időszak megkezdéséhez, úgy szaporodnak a hírek a különböző klubcserékről. A felröppenő nevek és klubok között természetesen ipari mennyiségben akadnak mesterséges és természetes kacsák – a zuhanyhíradó már csak ilyen marad –, mi itt a Sport Extrán azonban igyekszünk mértéktartóan kezelni, illetve megszűrve tálalni a legfrissebb információkat, és csak a biztosnak tűnő transzfereket közzétenni. Íme a mai kínálat!

A mai átigazolási kínálat

DSC01139Ahogy közeledünk az átigazolási időszak megkezdéséhez, úgy szaporodnak a hírek a különböző klubcserékről. A felröppenő nevek és klubok között természetesen ipari mennyiségben akadnak mesterséges és természetes kacsák – a zuhanyhíradó már csak ilyen marad –, mi itt a Sport Extrán azonban igyekszünk mértéktartóan kezelni, illetve megszűrve tálalni a legfrissebb információkat, és csak a biztosnak tűnő transzfereket közzétenni. Íme a mai kínálat!

A mai átigazolási kínálat

sáfiánzoltánAhogy közeledünk az átigazolási időszak megkezdéséhez, úgy szaporodnak a hírek a különböző klubcserékről. A felröppenő nevek és klubok között természetesen ipari mennyiségben akadnak mesterséges és természetes kacsák – a zuhanyhíradó már csak ilyen marad –, mi itt a Sport Extrán azonban igyekszünk mértéktartóan kezelni, illetve megszűrve tálalni a legfrissebb információkat, és csak a biztosnak tűnő transzfereket közzétenni. Íme a mai kínálat!

A mai átigazolási kínálat

csikóssándor2Ahogy közeledünk az átigazolási időszak megkezdéséhez, úgy szaporodnak a hírek a különböző klubcserékről. A felröppenő nevek és klubok között természetesen ipari mennyiségben akadnak mesterséges és természetes kacsák – a zuhanyhíradó már csak ilyen marad –, mi itt a Sport Extrán azonban igyekszünk mértéktartóan kezelni, illetve megszűrve tálalni a legfrissebb információkat, és csak a biztosnak tűnő transzfereket közzétenni. Íme a mai kínálat!

Egyelőre csak távozók vannak Komlóson

Egyelőre csak távozói vannak a Tótkomlósi TC megye I. osztályban érdekelt labdarúgó-csapatának.

Kapust keres a Jamina

Bár csak jövő héten kezdi meg a felkészülést a Jamina SE megye I. osztályú labdarúgó-csapata, az máris kiderült, hogy kapust kell igazolniuk az erzsébethelyieknek, amennyiben nem szeretnének még az őszinél is izgalmasabb idényt.

Ezúttal kapust igazolt Kovácsházáról az MSE

Ismét a szomszédból erősített a Mezőhegyesi SE megye I. osztályú labdarúgó-csapata, amely azok után, hogy visszahívta Karancsi Gábort és leigazolta Boros Ádámot, újabb kovácsházi labdarúgóval állapodott meg.

Élvonalban jártass játékosok érkezhetnek a Kórház utcába

spitzmullerAz Előre labdarúgó-csapatában várható személyi változások kapcsán eddig csak a távozó játékosokra vonatkozóan rendelkeztünk konkrét információkkal. Újabban azonban egyre több szó esik a lehetséges érkezőkről, mi több, hét elején akár a konkrét szerződéskötésekre is sor kerülhet.

Mezővárosi tranzit

Úgy tűnik, hogy nem elégszenek meg a középszerűséggel a Mezőhegyesi SE labdarúgó-csapata háza táján. A megye I. osztályú bajnokság nyolcadik helyezettje három régi-új focistával erősíti meg sorait tavaszra, és várhatóan kapust is igazolni kényszerül.

Keréki visszatérők

Az elmúlt félév nem a tradíciók szerint alakult a Méhkeréki SE megye I. osztályú labdarúgó-csapatánál. A két évvel ezelőtti bajnok és tavalyi bronzérmes több meghatározó játékosát is elveszítette a nyári átigazolási szezonban, akiket – mint utóbb kiderült – számszakilag sikerült ugyan pótolniuk, minőségileg azonban nem.

Rutinos középpályás a Kígyós-Kígyós transzfer útvonalon

Kevés átigazolási időszak múlik el anélkül, hogy ne lenne mozgás a Szabadkígyós és az Újkígyós labdarúgó-csapatai között. Bár az őszi és a tavaszi szezont összekötő piac meg sem nyitotta kapuit, annyi máris kijelenthető, hogy ez a sajátos tradíció nem szakad meg a tél során.

Csabacsűdről erősít a Szarvas

gulyásádám96tErőn felüli teljesítménnyel zárta harmadik helyen a meghosszabbított őszi idényt a Szarvasi FC megye I. osztályú labdarúgó-csapata. Sokak véleménye szerint a Körös-parti alakulatnál, a tabellán jelzett kettőnél több rivális rendelkezik erősebbnek tűnő játékos állománnyal, mindezt azonban kiváló szakmai munkával sikerült kompenzálniuk.

Visszatért Apácára a rutinos játékmester

elekeskároly79kpAz apácaiak mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tavaszra elkészülő labdarúgópályájukon egy, az őszinél acélosabb csapatot láthassanak a szurkolók. Az első félév folyamatos vendégszereplése nem tett jót a II. osztályú együttes önbizalmának, az év végére így is sikerült rendezniük soraikat, de eltökélt szándékuk, hogy a téli felkészülési időszakban lehetőségeikhez mérten tovább erősítsék a keretüket.

A téli holtszezon első átigazolási híre

Megvan a hosszú téli labdarúgó holtszezon első átigazolási híre, amely a Méhkerék és a Doboz csapatait érinti. Információnk szerint a kerékiek 36 esztendős védője, Balog Zsolt hazatér nevelő egyesületéhez, és a tavaszi idényben már a harmadik vonalban szereplő doboziak visszajutásért küzd majd új társaival.

Újra célba veszik a dobogót az elekiek

elek-vardaÖt új játékossal a soraiban várja a bajnokság rajtját az Elek LE megye II. osztályú labdarúgó-csapata, amelynek három távozója is lesz. A keret nem tekinthető véglegesnek hiszen képben van még egy saját nevelésű játékos visszatérése, de mivel szerződéssel rendelkezik, jelenlegi klubjának is áldását kell adnia a transzferre.

Most már Borbélya is van az Előrének

Szerda délután is a szerződéskötésekről szólt az Előre Kórház utcai székházában. Azok után, hogy egy nappal korábban aláírt a két honvédos kölcsönjátékos, Czuczi Márton és Lőrinczy Attila, 24 órával később a támadó Prasler Thomas, valamint két védő, Balogh Zsolt és Juhász György kötelezte el magát újabb esztendőre a lila-fehérekhez.

Renzek nem, Berki talán

Miközben folyamatosan szaporodnak azon játékosok száma, akik a következő idén Előréjét alkotják majd, akad olyan kiszemelt labdarúgó is, akit nem sikerül a Kórház utcába csalogatni.

Újabb nagy fogás Mezőhegyesen

xdoczagaborÚjabb NB III-as labdarúgó leigazolását jelentette be Mákos Árpád, a Mezőhegyesi SE edzője. A Szeged 2011 együttesétől érkező támadó középpályást, Ács Leventét, a Gyulai Termál FC gólerős védője, Dócza Gábor (képünkön) követte. A 23 esztendős játékos egyik meghatározó tagja volt a fürdővárosi alakulatnak, ezért is meglepő némileg a távozása, ugyanakkor a zöld-fehér csapat kétségtelenül nagyot nyer vele. Az eddigi igazolásokkal akár az egyik dobogós hely várományosa is lehet a határvárosi gárda.

A kihívás idén is adva lesz Békésen

02Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik helyén záró Békési FC kulcsjátékosairól kényszerült lemondani. A napokban tovább bővült a névsor, igaz az érkezési oldalon is akadnak új emberek.

Négy új labdarúgót igazolt a Szeghalom

Egyidejűleg négy új játékos érkezését jelentette be csütörtökön délután Hegyesi László, a Szeghalmi FC elnöke. A sárréti kék-fehér alakulat kerete három csatárral és egy támadó középpályással gyarapodott a következő bajnoki évre.

Hat év után hazatért Ács Levente

image015Hatévnyi battonyai, orosházi és szegedi „légióskodás” után hazatért a Mezőhegyesi SE 30 esztendős saját nevelésű játékosa, Ács Levente. A hírt Mákos Árpád, a zöld-fehér alakulat trénere közölte a Békés Megyei Sport Extrával, hozzátéve, hogy a határvárosi csapat tárgyalásokat folytat még egy támadóval és egy védekező középpályással.

Nagy Gergely visszatért a Termál FC-hez

IMG_0118Fél éves kitérőt követően visszatért nevelő egyesületébe Nagy Gergely, a Kondorosi TE bal oldali támadója. A 23 esztendős játékos télen követte több társát a megye I. osztályban meghatározó szerepet betöltő csapathoz, de miután rendeződtek a viszonyok Gyulán, most hazatér.

Békési „tandem” hajtott át Elekre

Egyik legfőbb riválisától igazolva erősítette meg keretét a megyei második vonalában szereplő eleki labdarúgó-csapat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.