Ezüstérem a szentesi Diapolo Kupáról

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub három utánpótlás csapata is útra kelt a szomszédos megye rejtelmesen szép Kurca-parti városába, hogy három napon át megküzdjön a trófeákért a 14. alkalommal kiírt Diapolo Kupa első, szentesi felvonásán.

Ott voltak a vízben az ősszel kezdődő országos bajnokságra készülő serdülők és gyermek I. korcsportosok, valamint a vidékbajnokságra nevezett gyermek III. korosztályosok.
Harcos találkozóknak lehettek szemtanúi a strandra kilátogatók, ami érthető, hiszen összesen 15 klub, öt magyar és tíz határon túli csapat fiataljai mérték össze tudásukat a három korosztályban a három nap alatt. A hazai mezőnyt a házigazdákon és a csabaiakon kívül a miskolciak, a sátoraljaújhelyiek és a magyar U14-es leány válogatott képviselte. Határon túlról érkeztek: az azerbajdzsáni U14-es válogatott; Izraelből négy gárda, nevezetesen a Givat, a Hapoel Petach Tikva, a Hapoel Beit Yitzhak és a Tel Aviv csapata. Litvániát két csapat képviselte, a KPM Kaunas és az ARSC Dzukijos Vandenis Alytus. Angliából érkezett a Crystal Palace, Dániából az SSK Slagelse, Ukrajnából a Dinamo Uzsgorod, végül Finnországból a Turun Uimarit Turku.
A serdülő korosztály mezőnye volt a legmarkánsabb, itt 13 együttes küzdött meg egymással, két csoportban. A gyermek I. korcsoportba 12 gárda nevezett, a 2005-ösöknél hat, a lányok esetében ugyancsak hat.
Ami a Csabai Csirkefogók három csapatát illeti, ezúttal a legeredményesebbnek a Dobra Róbert edző vezette legfiatalabbak, a gyermek III. korosztályosok bizonyultak, akik az öt mérkőzésből négyet megnyertek, és csupán egyszer hagyták el vesztesen a medencét, ami egyben azt jelentette, hogy az ezüstérmes helyen zártak. A másik, Ajtai Miklós irányította gyermek csapat negyedik, Csabai Zoltán serdülői az ötödikek helyen végeztek.
Minden csapatból kijelölték a legjobb játékosokat, a békéscsabaiak közül Nyakó Levente (serdülők), Bucsi Ferenc (gyermek I. korcsoport) és Gémesi Ádám (gyermek III. korcsoport) lett a díjazott.
Folytatás tíz nap múlva, amikor augusztus 16—18-a között a Diapolo Kupa második felvonására kerül sor, mégpedig a békéscsabai Árpád fürdőben.

A békéscsabaiak eredményei. Serdülők: Csabai Csirkefogók VK—ARSC Dzukijos Vandenis Alytus 6—4, gólszerzőink: Koós 2, Schindler I. 2, Demeter 1, Hermann 1. Csabai Csirkefogók VK—SSK Slagelse 2—5, g.: Schindler I., 1, Demeter 1. Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Beit Yitzhak 3—7, g.: Hermann 2, Demeter 1. Csabai Csirkefogók VK—Turun Uimarit Turku 7—8, g.: Demeter 2, Koós 1, Kozma 1, Paksi B. 1, Diós 1, Hermann 1. Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK, Sátoraljaújhely 10—11, g.: Lukácsi M. 4, Schindler I. 2, Gellény 2, Braun 1, Demeter 1.
Végeredmény: 1. Hapoel Beit Yitzhak, 2. Zempléni VK, Sátoraljaújhely 10, 3. SSK Slagelse, 4. Turun Uimarit Turku, 5. Csabai Csirkefogók VK, 6. ARSC Dzukijos Vandenis Alytus.

Gyermek I. korcsoport: Csabai Csirkefogók VK—Miskolci VSC 10—13, g.: Lukácsi M. 8, Szalók, Vidovenyecz. Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Petach Tikva 10—6, g.: Lukácsi M. 3, Gellény 2, Szalók 1, Vidovenyecz 1, Vozár B. 1, Csatári 1, Szenográdi 1. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 6—14, g.: Vidovenyecz 3, Gellény 2, Lukácsi M. 1. Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Uzsgorod 8—18, g.: Pónya T. 3, Lukácsi M. 2, Gellény 1, Vidovenyecz 1, Vozár B. 1. Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Beit Yitzhak 7—6, g.: Gellény 4, Lukácsi M. 2, Vidovenyecz 1.
Végeredmény: 1. Szentesi VK, 2. Dinamo Uzsgorod, 3. Miskolci VSC, 4. Csabai Csirkefogók VK, 5. Hapoel Beit Yitzhak, 6. Hapoel Petach Tikva.

Gyermek III. korcsoport: Csabai Csirkefogók VK—Hapoel Petach Tikva 6—2, g.: Kiss-Schusztek D. 2, Kvasz 2, Gémesi 1, Komlódi 1. Csabai Csirkefogók VK—SSK Slagelse 10—7, g.: Bozgán 5, Kiss-Schusztek D. 2, Komlódi 2, Kvasz 1. Csabai Csirkefogók VK—ARSC Dzukijos Vandenis Alytus 8—7, g.: Komlódi 4, Bozgán 3, Kiss-Schusztek 1. Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 3—14, g.: Kvasz 2, Bozgán 1. Csabai Csirkefogók VK—Zempléni VK, Sátoraljaújhely 7—5, g.: Bozgán 3, Komlódi 2, Gémesi 1, Kiss-Schusztek 1.
Végeredmény: 1. Szentesi VK, 2. csabai Csirkefogók VK, 3. SSK Slagelse, 4. Hapoel Petach Tikva, 5. Dzukijos Vandenis Alytus, 6. Zempléni VK, Sátoraljaújhely.

Címlapképünkön Ajtai Miklós és tanítványa, a gyermek I. korcsoportos gárda kapusa, Bucsi Ferenc (balra)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.