Fekete Albert izgalmas versenyt nyert

A dévaványai illetőségű Fekete Albert sikerével zárult Békéscsabán a tizedik Ancsin-memorial nemzetközi sakkverseny. A kisújszállási színekben versenyző 50 esztendős FIDE-mesternek a Buchholz-számítás kedvezett az azonos pontszámmal végző kecskeméti Divald Tamással szemben.

Az utolsó napi dupla fordulója előtt négy sakkozó állt azonos teljesítménnyel az élen, akik egymás ellen játszottak délelőtt. A rangadókon Divald és Fekete diadalmaskodott Samu Sorin, illetve Hercz Vendel rovására, a vesztesek ezáltal ki is szálltak az első helyért folyó további küzdelemből. A versenyt vezető tandem tagjai közül Divald Tamásnak mindenképpen nyernie kellett volna a szintén jó formát mutató orosházi Bogdány Gáborral szemben, de csak remit ért el, vagyis Fekete Albert számára a viadal tavalyi győztese, Kakuk Sándor ellen szintén elég volt fél pont a végső sikerhez. A harmadik helyre remek finissel, a legmagasabb élő-pontszámmal rendelkező Lévay Sorin FIDE-mester kapaszkodott fel, aki mindkét partiján teljes pontot kasszírozott vasárnap.
– Az előző évekhez mérten nagyon sok meglepő eredmény született, végig nyílt verseny folyt, és izgalmas keretek között dőlt el a végeredmény. Igaz, hogy létszámában az idei viadal elmaradt a korábbi évekéhez, de a bemutatott harcos sakk sok mindenért kárpótolt bennünket – összegzett Petró József, a Békés Megyei Sakkszövetség elnöke.

Eredmények. 6. forduló: Divald Tamás (Tóth László SE, 2020)–Samu Sorin-Mihai (romániai, 2050) 1:0, Hercz Vendel (Derecske, 1636)–Fekete Albert (Kisújszállás, 2199 FM) 0:1, Bíró István (Orosháza, 1967)–Bogdány Gábor (Orosháza, 2000) 0,5:0,5, Hajdú István (Szentes, 1943)–Lévay Sorin (romániai, 2240 FM) 0:1, Kakuk Sándor (Orosháza, 2155)–Fekete Ágnes (Kisújszállás, 1927) 1:0, Melján Dávid Gergő (TÁKISZ SE, 1672)–Kunos Zoltán (Orosháza, 2000) 0,5:0,5, Csomós János (Gyula, 1745)–K. Szabó József (Martfű, 1742) 0,5:0,5, Tornyai Jenő (Maróczy SE, 1898)–dr. Gosztolya Ferenc (Békés, 1960) 1:0, Vámosi Péter István (Békés, 1546)–Major Norbert (Derecske, 1647) 1:0, Bernáth Bence (MÁV Előre, 1813)–Balog Imre (Békés, 1954) 0:1, Kozák János (Szentes, 1553)–Farkas Lőrinc (Gyula, 1842) 0:1, Hatos István (Orosháza, 1702)–Gurzó Bence Bendegúz (Gyula, 1620) 1:0, Kerti János (Derecske, 1584)–Kovariková Maria (szlovákiai, 1198) 1:0, Kovács István (Gyula, 1603)–Kardos Levente (TÁKISZ SE, 1388) 0,5:0,5, Vida József (Derecske, 1509)–Varga József (Derecske, 1551) 0:1.
7. forduló: Bogdány Gábor–Divald Tamás 0,5:0,5, Fekete Albert–Kakuk Sándor 0,5:0,5, Lévay Sorin–Bíró István 1:0, Samu Sorin-Mihai–Csomós János 0,5:0,5, Kunos Zoltán–Vámosi Péter István 1:0, Melján Dávid–Tornyai Jenő 1:0, Balog Imre–Hercz Vendel 0:1, K. Szabó József–Hajdú István 0:1, Fekete Ágnes–Kerti János 1:0, Farkas Lőrinc–Hatos István 0,5:0,5, dr. Gosztolya Ferenc–Bernáth Bence 1:0, Major Norbert–Kozák János 1:0, Gurzó Bence Bendegúz–Kovariková Mária 0:1, Varga József–Kardos Levente 1:0, Vida József–Kovács István 1:0.
Végeredmény: 1. Fekete Albert 5,5 pont, 2. Divald Tamás 5,5, 3. Lévay Sorin 5, 4. Bogdány Gábor 5, 5. Samu Sorin-Mihai 4,5, 6. Kakuk Sándor 4,5, 7. Kunos Zoltán 4,5, 8. Melján Dávid 4,5, 9. Hercz Vendel 4,5.
Különdíjak. 1700 élő-pont alatti: Vámosi Péter István (Békés). 2000 élő-pont alatti: Hercz Vendel (Derecske). 18 év alatti: Melján Dávid (TÁKISZ SE). 14 év alatti: Bernáth Bence (MÁV Előre). Szenior: Hajdú István (Szentes). Női: Fekete Ágnes (Kisújszállás). Legfiatalabb: Kovariková Mária (10 éves, Ógyalla). Legtapasztaltabb: Kovács István (90 éves, Gyula). Legjobb hazai egyesület: Derecske. Konzuli különdíj: Kovariková Mária, Lévay Sorin, Fekete Albert.
A Csák János által összeállított feladványfejtő verseny végeredménye: 1. Tornyai Jennő (Maróczy SE), 2. Bíró István (Orosháza), 3. Divald Tamás (Tóth László SE), 4. Lévay Sorin (Szatmárnémeti), 5. Hegedűs Péter (Gyomaendrőd), 6. Kardos Levente (TÁKISZ SE).

Bakulya Mihály

Címlapon: Fekete Albert gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott Békéscsabán. Fotó: Imre György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.