Gondokkal küszködve várják a Szigetszentmiklóst

Az idény második feléhez érve immár győzelmi kényszer alatt játszik a Méhkeréki SE NB III-as labdarúgócsapata, amelynek pillanatnyilag 5 pont lemaradása van a már bennmaradást érő helytől. Nem könnyíti meg a határ mentiek dolgát, hogy a 26. forduló vasárnapi mérkőzésén az egyik, hanem a legerősebb ellenfél, a Szigetszentmiklós érkezik.

– A Dabas-Gyón elleni balszerencsés vereséggel sajnos nem ért véget a pechsorozatunk, hiszen rengeteg problémával küszködtünk a héten. Főként a sérülések okoztak gondok, emiatt is bizonytalan még a kezdő tizenegyünk összetétele – panaszkodott Bíró Róbert edző.
A keret tagjai közül Hegedűs, Fülöp, Repisky, Hajdu és Furár hagyott ki edzéseket különböző nyűggel-bajjal, már pedig a hadra fogható állomány velük együtt sem teljes. Mindez további hátrányt jelenthet a képzett ellenféllel szemben.
– Véleményem szerint a csoport legjobb csapatával szemben kell helyt állnunk, igaz hogy tavasszal ők sem tudják hozni a bajnokság első felében nyújtott teljesítményt. A mi helyzetünkben innen tovább minden meccsünket hoznunk kell, hogy meghosszabbíthassuk NB III-as tagságunkat. Bizakodásra adhat okot, hogy az élmezőnyhöz tartozó csaptok ellen kiválóan játszottunk, és reményeim szerint meg tudjuk ismételni vasárnap a pécsi és a vásárhelyi teljesítményt – mondta optimistán a szakvezető, aki abban is bizakodik, hogy a heti alkalmi hiányzók vállalják majd a játékot, miként Vass is leülhet a kispadra.
Továbbra sem számolhat ellenben Bagyinszki, Bondár és Wéber játékára. Bondár Attilának még erőnlétileg kell utolérnie magát, Wéber László kedvező esetben jövő héten állhat edzésbe, miként Vincze Dániel is kihagyja a hétvégi bajnokit, mert „kisárgult”.

B. M.

NB III Közép csoport, 26. forduló
Április 9., vasárnap, 16.30.

Méhkeréki SE–Szigetszentmiklósi TK

Vezeti: Leél-Őssy Ádám (Kovács Gábor, Minda Gábor).

Címlapon: Kovács György visszakerülhet a méhkerékiek kezdőcsapatába. Fotó: Fazekas László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.