Gyulai tőrvívók szegedi erőpróbán

A forgatókönyv Szegeden is ugyanaz volt, mint az utóbbi néhány versenyen mindig: a döntőben Horváth Soma–Szemes Gergő csörte. Mint eddig minden alkalommal, úgy a szegedi Fülöp Mihály-emlékversenyen is a kunszentmiklósi gyerek győzött a gyulai Horváth ellen.

A bambi tőrvívó versenyen harminckilencen veselkedtek neki az éremszerzés reményében. A fürdővárosi fiú a csoportmérkőzéseket ezúttal is gond nélkül vette, majd két újabb győzelemmel már a nyolcas döntőben találta magát. Itt éppen a szintén nagy reménységnek tartott Winkler Andor-tanítvány Hubik Márton várt rá. Utóbbi kikapott, s a hetedik helyen végzett, Soma masírozott tovább, hogy egy törekvő törekvéses ifjút elbúcsúztasson. A gyulainál idősebb Szemes most is megálljt parancsolt számára, de edzője szerint hamarosan eljöhet az idő, hogy a versenyekről döntő csörtékből is Horváth Soma kerül ki győztesen.
A viadal keretében a felnőtteknek egy B-kategóriás tőrversenyt rendeztek, ahol a gyulai Pelleg Roland 27 indulóból 8. lett. A serdülőknél Varga Henriket indította a GYSE, aki 27 vívó között a 12. helyen zárt.

Címlapon: A gyulai fiatalok (jobbról) közül Hubik Mártonnak és Horváth Somának is főszerep jutott. Fotó: facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.