Hajdu Csaba lett a Szeghalom edzője

Szerda estétől hivatalosan is Hajdu Csaba irányítja a Szeghalmi FC megye I. osztályú labdarúgócsapatát. A hírt Hegyesi László klubelnök közölte portálunkkal. A vezető régi vágya teljesült azzal, hogy helyi szakemberrel sikerült egyezségre jutnia.


Az edzői sikerpáros, Ekker Attila és Futaki Krisztián távozását követően volt néhány álmatlan éjszakánk, de a mostani egyezség révén sikerült megtalálnunk a lehető legjobb megoldást, hiszen ambiciózus, helyi edző kezébe kerül a csapat nyilatkozta Hegyesi László.
A 36 esztendős szakember az elmúlt 12 évet Füzesgyarmati SK-nál töltötte, ahol sok tapasztalatot szerzett és ezt most kamatoztathatja. Elmondása szerint, szeretett volna benne maradni a megyei foci vérkeringésében, arra azonban nem mert gondolni, hogy ilyen gyorsan adott lesz a lehetőség.
Megtisztelő számomra, hogy rám gondoltak a klub vezetői. Nagy elánnal vágok a közös munkába, az eddigi tapasztalataim rendkívül pozitívak. Annyit ígérhetek a szurkolóknak, hogy keményen fogunk dolgozni a felkészülés során, a befektetett energiának pedig meg kell térülnie. A játékosokkal együtt bízunk a sikeres tavaszi szereplésben! mondta el „székfoglalójában” Hajdu Csaba.

B. M.

Címlapon: Hajdu Csaba itt még a gyarmati labdarúgókat mozgatja. Fotó: Ács Zsolt Jr.