Hangulatos berényi évzáró

December 31.-én tizenharmadik alkalommal szervezk meg Mezőberényben a Szilveszteri futást. Az eseményt ezúttal is a Berényi Futókör „vette gondozásba”, melynek tagjai Plavecz János főszervező vezetésével a Berény Szálló előtti téren fogadták a futókat.


Örömünkre szolgált, hogy a hideg és a szeles idő ellenére félszáznál is többen gondolták úgy, hogy mozgással zárják az óév utolsó óráit, egy futótársunk pedig Békéscsabáról futva érkezett – mondta el Lestyán Éva, a BSI helyi futónagykövete, aki maga is tevékeny részt vállalt a szervezésből.
Pontban 10 órakor rajtolt el az 500 méteres gyerek futam, amit Zahorán János háromszoros Sparthatlon teljesítő vezetett. Ezután indították útjára a 4200 métert teljesítők mezőnyét. A futás végéig meleg teával, zsíroskenyérrel vendégelték meg a futókat, végül pedig pezsgővel búcsúztatták a 2019-es évet, sérülésmentes, sikeres új futóévet kívánva egymásnak.

Címlapon: A rajtot megelőző közös felvétel