Három „avás” aranyérem Füredről

Több száz ifjú vívó állt pástra az elmúlt szűk egy hétben a balatonfüredi Balaton Szabadidőközpontban, a párbajtőr Olimpici Grand Prix országos bajnokságon. A résztvevők az ország minden tájáról érkeztek, és az egyéni mellett csapatban is megmérettették magukat. Az indulók négy korosztályt képviseltek: a serdülők, az újoncok, a gyermekek és a törpicik is érmekért küzdöttek. A nagyszabású eseményen a békéscsabai székhelyű Alföld Vívó Akadémia is népes csoporttal képviseltette magát, melyről Galli Zsolt vezető részletes élménybeszámolót írt.  

Nehéz jelzőket találni versenyzőink hatnapi teljesítményére. Elöljáróban csak annyit, nem volt olyan nap, hogy ne állt volna valaki „avás” melegítőben a dobogón.
Első nap. Gyerek korosztály. Fiaink megalapozták jó szereplésünket, magasra helyezték a lécet. Keszthelyi Zsombor, Szabó Bence és Tusjak Adrián egyaránt döntőbe jutott. Zsombor egytusos veresége az ötödik helyet jelentette számára, Adrián és Bence ezt az akadályt is vette, hogy aztán egymással vívjanak a nagydöntőért. Küzdelmüket ezúttal Adrián nyerte. Döntőbeli ellenfele a Törekvés tőrözője, Mihály Andor volt. Adrián remekül vívott, szinte végig vezetett, az asszó végén azonban ellenfele váltott és megfordította az eredményt. Adrián ezüst, Bence bronz, Zsombor ötödik hely, jó kezdés. A ranglista eredményhirdetésénél pedig történelmet írtunk, hiszen az Olimpici GP történetében most fordult elő először, hogy egy klub versenyzői végeztek az első három helyen. Keszthelyi Zsombor első, Tusjak Adrián második, Szabó Bence harmadik lett.

Második nap. Gyerek csapat, törpici fiú egyéni verseny. Gyerek fiú csapatunk volt talán a legbiztosabb aranyesélyünk. A TSC, a Fless és a Vasas 2. számú csapata sem tudta megszorítani csapatunkat, s már jöhetett is az aranyasszó, a talán kicsit túlságosan is magabiztos Törekvéssel. Sokáig itt sem kellett izgulnunk, fokozatosan növeltük előnyünket, s magabiztosan nyertük meg a mérkőzést, s szereztük meg küldöttségünk első aranyérmét.
Törpici fiaink is kitettek magukért. Paulik Tamás és Krnács Tamás is döntőt „csípett”. Paulik egyetlen találattal maradt alul a Balatonos Némettel szemben, Krnács viszont itt is győzni tudott, a későbbi győztes Fekete azonban még túl nagy falatnak bizonyult. Tamás bronzérme az „előre aláírtuk volna” kategóriába tartozik, nagy gratuláció jár érte. Paulik Tamás ötödik helye is kiváló teljesítmény, különösen annak fényében, hogy egész éves teljesítménye eredményeként a ranglista második helyén végzett.

Harmadik nap. Újonc egyéni, törpici fiú csapat. Éremesélyek. Az újonc fiúk kezdtek, közülük most Keszthelyi Zsombornak ment legjobban. Megszorítani sem nagyon tudták, egészen a döntőig menetelt, ahol a vasasos Nagy Marcel még jobbnak bizonyult, újabb ezüstéremmel gazdagodtunk. Nem mellesleg Zsombor az idősebbek között is dobogós helyen végzett a ranglistán, harmadik lett.
A lányokon volt a sor. Közülük is Dékány Kingától vártuk a jó eredményt, hiszen egész évben kiemelkedően teljesített, az összes versenyen felállhatott a dobogóra, kétszer a tetejére is. Nem is kellett csalódnunk. Kinga magabiztos vívással menetelt a döntőig, itt azonban csak rendkívül izgalmas csatában, hosszabbításban győzött a kellemetlen stílusú MTK-s Máté Anna ellen, megszerezve klubunk második aranyérmét. Kinga magasan nyerte meg a ranglistát is. Csodálatos teljesítmény!
Törpici fiú csapatunktól is érmet vártunk, sajnos első mérkőzésüket elveszítették, így az ötödik hely megszerzésére maradt esély, ezt magabiztosan teljesítették is a fiúk.

Negyedik nap. Újonc fiú csapat, törpici lány egyéni. Fiú csapatunk kezdett, és a SZVSE, valamint a DVE legyőzése sem okozott nehézséget. A négy között az MTK-val nagy csatát vívtunk, csak hosszabbításban dőlt el, hogy az ezúttal szerencsésebb fővárosiak vívhatnak az aranyért. Maradt tehát a bronzmeccs a Fless csapata ellen. Fiaink rendkívül fegyelmezett, taktikus vívással megoldották a feladatot újabb bronzéremmel gazdagítva gyűjteményünket.
Legfiatalabb lányaink is ügyeskedtek, négyen is bejutottak a legjobb tizenhat közé, ahonnan Kovács Emesének sikerült továbblépnie. Itt ő is fejet hajtott az előtte már két csabait is búcsúztató balatoni Salamon Réka előtt, végül a hatodik helyen végzett.

Ötödik nap. Serdülő lány egyéni, törpici lány csapat. Újabb éremesélyek. Serdülő lányaink remekül kezdtek, a tizenhat között csak Dékány Kinga torpant meg, egyetlen találattal kapott ki a BVSC-ben edződő Borsodytól. Petri Renáta és Kazár Dóra könnyedén jutottak döntőbe. Petri kellemetlen meglepetésre nem találta meg a megoldást a kellemetlen stílusú érdi Pál Rea ellen, hatodik lett. Kazár Dóra viszont remek vívással, okosan, türelmesen legyőzte a ranglista második tatabányai Gnám Tamarát, ezt követően viszont ő sem tudta megállítani Borsodyt, ezzel megismételve tavalyi szereplését bronzérmes lett. Petri Renáta éves teljesítménye a ranglista harmadik helyét jelentette.
Törpici lányaink bejutottak a legjobb négy közé, itt azonban először a Balaton Vívóklub, majd a Törekvés csapata is jobbnak bizonyult, így maradt a negyedik hely.

Hatodik nap. Serdülő lány csapat. Kezdés a Vasas kettes számú csapatával. Mindenki jól vívott, győzelem. A Vasas egyes csapata következett (tőlük kaptunk ki a tavalyi döntőben), akik nagyon fogadkoztak, de lányaink fokozatosan növelve előnyüket, visszavágtak az egy évvel korábbi vereségért. A döntőben meglepetésre a kellemetlen stílusú MTK várt ránk. A lányok egymást felülmúlva vívtak, így igazi „edzőnyugtató” döntőben diadalmaskodtak, s tették fel a koronát csapatunk teljesítményére, megszerezve harmadik aranyérmünket.
És még nem volt vége. Az bajnokság végén kiszámolták, hogy a lány és a fiú mezőnyben kik szerezték a legtöbb pontot a 2014-15-ös idényben, s nagy örömünkre a fiúk mezőnyében ez Keszthelyi Zsombornak sikerült, ő lett az „Év felfedezettje” a fiúk mezőnyében.
Három arany, két ezüst, négy bronzérem, egy negyedik, három ötödik, két hatodik hely. Büszkék lehetünk versenyzőink teljesítményére. Az év, számukra legfontosabb versenyén kiváló teljesítményt nyújtottak. Az egyenletesen kiemelkedő szereplést mi sem mutatja jobban, mint két ranglista első (Dékány, Keszthelyi), egy ranglista második (Tusjak) és három ranglista harmadik (Petri, Szabó, Keszthelyi) helyezés.
Minden versenyzőnknek hatalmas gratuláció jár.

A serdülő bajnok csapat (balról): Szarka Barnabás, Szabó Bence, Keszthelyi Zsombor, Tusjak Adrián
A serdülő bajnok csapat (balról): Szarka Barnabás, Szabó Bence, Keszthelyi Zsombor, Tusjak Adrián

Az AVA eredményei. Törpicik. Lányok. Egyéni (60 induló): 6. Kovács Emese, 9. Nagy Anna, 11. Hricz Lilla, 12. Oláh Lili, 18. Bencsik Anna. Csapat (10): 4. AVA (Nagy Anna, Hricz Lilla, Oláh Lili, Bencsik Anna). Fiúk. Egyéni (60): 3. Krnács Tamás, 5. Paulik Tamás, 20. Tusjak Dominik, 23. Paronai Márk. Csapat (12): 5. AVA (Krnács Tamás, Paronai Márk, Paulik Tamás, Tusjak Dominik).
Gyermekek: Lányok. Egyéni (54): 16. Pakai Patrícia, 20. Krnács Anna. Fiúk. Egyéni (104): 2. Tusjak Adrián, 3. Szabó Bence, 5. Keszthelyi Zsombor, 24. Andrási Norbert, 40. Szarka Barnabás, 44. Baracsi László, 77. Barabás László. Csapat (21): 1. AVA (Keszthelyi Zsombor, Tusjak Adrián, Szabó Bence, Szarka Barnabás).
Újoncok. Lányok. Egyéni (65): 1. Dékány Kinga, 31. Krnács Anna. Fiúk. Egyéni (91): 2. Keszthelyi Zsombor, 11. Nagy Ádám, 50. Abu Jubere Arkan. Csapat (16): 3. AVA (Keszthelyi Zsombor, Nagy Ádám, Abu Jubere Arkan).
Serdülők. Lányok. Egyéni (79): 3. Kazár Dóra, 6. Petri Renáta, 13. Dékány Kinga. Csapat (12): 1. AVA (Dékány Kinga, Kazár Dóra, Petri Renáta).

Címlapon: A serdülő bajnok csapat (balról): Petri Renáta, Galli Zsolt edző, Dékány Kinga és Kazár Dóra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.