Három gól Szolnokon, hat a Kórház utcában

Szombat délelőtt a liga konkurens Szolnok vendégeként, délután pedig idehaza az NB III-as Füzesgyarmat ellen játszott tesztmérkőzést a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata. Boér Gábor két részre osztotta a keretet, melynek fiatalabb tagjai keltek útra reggel, a rutinosabb része pedig idehaza szerepelt.

Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba 1912 Előre 3–0 (1–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Szolnok, 80 néző.
Szolnok: Csáki – Molnár R., Horgosi, Balogh M., Földi – Kenderes, Farkas A., Csirmaz, Katona Gy. – Tóth L., Olasz D. Játszott még: Nyerges, Berdó P., Angyal N., Tóth B., Kánya, Bonivárt, Pantovics, Papp Sz. Vezetőedző: Balogh Pál.
Békéscsaba: Máthé – Szélpál, Dávid Z., Seres – Viczián, Lustyik, Kálmán, Zahorán, Szatmári – Mácsai, Kun. Játszott még: Uram, Zsilinszki M., Belanka. Vezetőedző: Boér Gábor.
Gólszerző: Olasz, Kánya, Farkas.
A hazaiak vezetőgólja után Kálmán 25 méterről a felső lécet találta el, majd néhány perccel később a mindössze tizenhat esztendős Dávid Zoltán fejese után a labda szintén a kapufán csattant. Összességében ebben a játékrészben többet támadtak a csabaiak, irányították is a játékot, de gólt nem tudtak szerezni. A második félidő közepén újabb gólt lőtt a hazai együttes, közvetlenül a lefújás előtt pedig megszerezte harmadik gólját is.
Boér Gábor: – Rendkívül fiatal csapattal érkeztünk, és hetven percig irányítani tudtuk a játékot egy komplett NB II-es együttes ellen. A végére elfogytunk, de hasznos mérkőzésen vagyunk túl.

Békéscsaba 1912 Előre–Füzesgyarmati SK 42 (21)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. Vezette: Takács T.
Békéscsaba: Ribánszki – Dlusztus, Kiss L., Mészáros – Pilán, Nagy S., Király, Gránicz – Birtalan, Tóth D., Gyurján. Játszott még: Nagy I., Urbin. Vezetőedző: Boér Gábor.
Füzesgyarmat: Fildan – Styecz, Raducu, Vincze, Varga M. – Sipos, Kis Sz. – Bajnók, Lukács, Pataki – Popescu. Játszott még: Kőrösi, Urbán, Bakk, Kiss Cs., Nagy S., Zádori S., Hajdu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző: Birtalan 2, Nagy I., Tóth D., ill. Popescu, Zádori S.
A hideg, szeles időben lejátszott villanyfényes találkozó első félidejében a füzesgyarmatiak vezetőgólja után magára talált az Előre, és a szünetig fordítani tudott. A második játékrészben jobbára a házigazdák akarata érvényesült, akik kihasználva a látogatók hibáit , 4–1-re elhúztak, de a végén a télen érkezett Zádori Sebastian fejesével szépített a vendégcsapat.
Boér Gábor: – Nagy fölényben játszottunk a mai mérkőzésen, sok helyzetet alakítottunk ki, de csak négy gólt szereztünk, mivel több akciónál is az utolsó átadásokba hiba csúszott. A találkozó hasznos volt a jövőre nézve. A folytatásban már inkább a frissítésre helyezzük majd a fő hangsúlyt.
Boros Tibor: – Összességében több volt a pozitív elem a játékban, mint amit előre gondoltam. Arra is jó volt a mérkőzés, hogy felszínre hozza a hibáinkat, amiket a közeljövőben javítani fogunk.

Címlapon: Részlet a délelőtti szolnoki hócsatából

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.