Hazai siker a 60. Viharsarok Kupán

A házigazda békési kosarasok sikerével zárult a hétvégi Viharsarok Kupa férfi felkészülési torna, amely országos szinten is egyedülálló, hiszen kereken hat évtizedes múltra tekint vissza. Az NB I B-s bajnokság főpróbáját tartó Gladiátorok útja a liga konkurens Óbudai Kaszások legyőzésén keresztül vezetett a fináléba, ahol visszavágtak a Zrenjaninnak, a múlt heti vajdasági vereségért.

A rendhagyó módon Mezőberényben megtartott események a békésiekt az Óbudai Kaszások ellen kezdtek, de előbb elbúcsúztatták a korábbi játékosukat, Farkas Gergőt. A hazaiak 8:2-re elléptek, de agresszívabb védekezésükkel a 7. percben már 17:8 volt a Kaszások javára. A negyed végére fordított a Békés. Kiegyenlített 2. negyed után, a 3. játék is szorosan alakult. A negyedikben a fiatal fővárosi csapat átvette a vezetést, de a Békés eredményes távoli dobásaival visszaverte a Kaszások próbálkozását, így a végén 71:66-ra győzött.
­
A szombati döntőben a szerb III. ligában szereplő KK Sveti Dorde volt az ellenfél, velük két héttel korábban Szerbiában már játszott a Békés, akkor a szerbek magabiztosan nyertek 25 ponttal. A viharsarkiakat fűtötte a visszavágás szándéka. Az első negyedet 29:20-ra nyerte a BSZSK. A szerb edző igen vehemensen reagált a dolgokra, határozottabb védekezésükkel 15:19-re nyerték a 2. negyedet. A harmadikban egyre idegesebbek lettek a vendégek, sokat reklamáltak, a játékvezetők technikai hibákkal próbálták a játék irányába terelni a vendégeket, ezt a felvonást 24:21-re a Békés hozta. Koma Dániel megállíthatatlanul szórta a kosarakat, és a társak is nagyon hasznosan játszottak. Zsíros Gábor az irányító poszton jól szervezte a játékot. Az utolsó negyedben még egy nagy rohamot indított a Zrenjanin, fel is zárkózott egy pontra, de minimális előnyét meg tudta tartania BSZSK, így 87:86-ra megnyerte a meccset és ezzel a 60. Viharsarok Kupát is.
­
A torna MVP-je Koma Dániel lett, a legjobb fiatal játékos díját pedig Molnár Ákos vehette át.
­
A torna volt a Békés főpróbája a szeptember 17-én induló NB I B-s bajnoki rajt előtt. Jól szolgálta a célját mindkét mérkőzés. Javuló játék, jobb csapatmunka, javuló dobóteljesítmény jellemezte a Békést. Persze van még bőven javítani való a Nyíregyháza elleni mérkőzésig. Jövő héten már Kertész Dániel is játékra kész lesz, így még gyorsabb lesz a csapatunk játéka.

Békési SZSK–Óbudai Kaszások 71:66 (18:17, 19:17, 20:9, 14:13)
­
Békés, 150 néző. Vezette: Papy, Borgula, Földi. Békés: Koma (14), NAGY B. (18/9), KRISZTICS (15/15), Gruda (4), Molnár (3/3). Csere: SCHÉDA (9/6), Bánszki, Sódar, Tóth, Demkó, Csorba (2), Zsíros (6/3). Edző: Balog Vilmos, Balog Lajos.
­
Döntő: Békési SZSK–Zrenjanin 87:86 (29:20, 15:19, 24:21, 19:26)
­
Békés, 150 néző. Vezette: Borgula, Földi, Papy. Békés: KOMA (36), Nagy B. (15/3), Krisztics (5/3), Molnár (4), GRUDA (7). Csere: Schéda (8), Bánszki, Csorba (1), ZSÍROS (11/3), Sódar, Demkó,Tóth. Edző: Balog Vilmos, Balog Lajos.
­
A torna végeredménye: 1. Békési SZSK, 2. Zrenjanin, 3. Óbudai Kaszások, 4. Nagykőrös.

Címlapon: Kritics Danijel játékán nem látszott, hogy sérülés zavarja. Fotó: Pusztai Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.