Helebrandt és Madarász a bajnok 20 kilométeren

Országos csúcs, vb-szint és az ilyenkor elmaradhatatlan békéscsabai bajnoki arany – röviden így foglalhatnánk össze a vasárnap Békéscsabán, a Csaba Center előtt lezajlott közel négy évtizedes hagyományra visszatekintő Budapest Bank 38. Nemzetközi Sportgála, országos gyalogló bajnokság és a Csaba Center 23. Utcai Futógála legfontosabb történéseit.

Az időjárás is kedvezett a rangos eseménynek, melyen a gyaloglók mezőnyében a magyar és román versenyzők mellett egy hongkongi hölgy is fogyasztotta a kilométereket. A tatabányai Sárosi Bálint új országos ifjúsági csúcsot jegyzett, míg a volt csabai Madarász Viktória elérte a világbajnoki-szintet. Békéscsabai részről a serdülőkorú Zahorán Petra bajnoki címe emelkedik ki.
– Kis létszámú volt a gyalogló mezőny, de annál érdekesebb versenyeket láttunk. Sajnálom, hogy a lengyel gyaloglók nem jöhettek el a versenyre. Zahorán Petra hozta a várt első helyet, Kovács Barbarától viszont többet vártunk. Csak az elismerés hangján szólhatok a Czeglédi Katalin vezette szervezői, valamint a rendezői gárdáról – értékelt Tóth Sándor a házigazda Kopp Békéscsabai AC ügyvezetője.
– Szerettem volna megvédeni tavalyi elsőségemet. Varga István húzott a harmadik-negyedik körig, majd leszakítottam és győztem – mondta a Radnai József-verseny csabai győztese, Tábor Miklós.

Eredmények. Gyaloglás. Férfi. Felnőtt 20 km. Bajnok: Helebrandt Máté (Nyíregyháza) 1:23:11, 2. Venyercsán 1:25:29, 3. Srp (mindkettő Bp. Honvéd) 1:26,38. Utánpótlás 20 km. Bajnok: Venyercsán Bence, 2. Bagdány (Tatabánya SC-Geotech) 1:28,02, 3. Kovács S. (Miskolci VSI) 1:29:55. Ifjúsági 15 km. Bajnok: Sárossi Bálint (TSC-Geotech) 1:07:10, 2. Tóth N. (TSC-Geotech) 1:10:54, 3. Varga D. (Miskolci VSI) 1:13:50. Serdülő 8 km. Bajnok: Varga Máté (Hunyadi DSE) 39:28, 2. Bánki (MVSI) 44:55, 3. Gonda (Bp. Honvéd) 44:57. Újonc 5 km. Bajnok: Jakab Márton 35:04, 2. Végvári (mindkettő BEAC) 39:04. Gyermek II. kcs., 2 km: 1. Kocsis (MVSI) 10:12.
Női. Felnőtt 20 km. Bajnok: Madarász Viktória (UTE) 1:31:39, 2. Récsei (Bp. Honvéd) 1:34:43, 3. Torma (Kaposvári AC) 1:35:38, 4. Kovács B. (Kopp Békéscsabai AC) 1:37:55. Utánpótlás 20 km. Bajnok: Récsei Rita. Junior 15 km. Bajnok: Dimanopulosz Daphne 1:17:21, 2. Komoróczy 1:24:37, 3. Tatay (mind Bp. Honvéd) 1:37:59. Ifjúsági 10 km. Bajnok: Hornyák Anna (Bp. Honvéd) 53:05, 2. Csörgő (Hunyadi DSE) 53:13, 3. Szilágyi (Békési DAC) 71:12. Serdülő 5 km. Bajnok: Zahorán Petra (Kopp Békéscsabai AC, edző: Urbanikné Rosza Mária) 26:51, 2. Spiller (Bp. Honvéd) 27:53, 3. Tóth K. (Hunyadi DSE) 28:36. Újonc 5 km. Bajnok: Mészáros Babett (PSN Zrt.) 31:58, 2. Paulcsik 32:51, 3. Hóbor (mindkettő Kopp Békéscsabai AC) 33:03. Gyermek II. kcs., 2 km: 1. Bojtor Zsófia (Bokodi SE) 15:59.
Futás. Győztesek. 6000 m. Férfi. Igazoltak: Tábor Miklós (Békéscsaba) 19:17. Amatőr: Varga István (Békéscsaba). Női. Igazoltak: Kácser Zita (Debrecen) 22:46. Amatőr: Gyebnár Éva (Békéscsaba).
5×1000 m. Iskolai váltó. 5-6. o.: Gyomaendrőd. 7-8. o. Kazinczy I., Bcs. 3×1000 m. Családi váltó: Komáromi család. Céges váltó: SZEGYA Testnevelők.

Címlapon: Kovács Barbara, a csabaiak olimpikonja számára nem jutott az éremből 20 kilométeren. Fotó: Imre György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.