Hét ország kaucsuklabda bűvölői Békéscsabán

Már pénteken elkezdődtek a küzdelmek Békéscsabán, a városi sportcsarnokban a 28. dr. Bándi Andor-emlékversenyen, amely egyben magyar nemzetközi veterán bajnokság is volt. A DC-rendszerű csapat versenyt négy férfi és egy női kategóriában rendezték meg. A kétnapos viadalon 7 nemzet, 165 sportolója fogott ütőt.

Szombaton az ünnepélyes megnyitón Jámbor Zoltán, a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség alelnöke köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Paár Dávidot, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkárát, és Marik Lászlónét, a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnökét. Ezt követően egyperces megemlékezést tartottak az elmúlt időszakban elhunyt asztaliteniszezők emlékére.
Szántosi Attila, a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket, és jó versenyzést kívánt az indulóknak. Dr. Paár Dávid főtitkár elmondta, először vesz részt a nagy hagyományokkal rendelkező viadalon. Kiemelte, 2019-ben hazánk ad otthont a veterán-Európa-bajnokságnak, a budapesti viadalra várják az itt induló veterán sportolókat.

Győztesek és Békés megyei érmesek. DC-rendszerű csapatverseny. Férfiak. 40–49 évesek: Kállai Norbert, Németh János (Kolbemoor, Szegedi AC), 3. Sebestyén Sándor, Tóth Sándor (Békési TE, Hed Land Mezőberényi SE). 50–59 évesek: Jancsa Gábor. Vágott János dr. (Pestújhely), 3. Béres Sándor, Boros István (Mezőberény, Hajdúszoboszló). 60–69 évesek: Fazekas Nándor, Kopasz Tibor (Gyenesdiás, Várpalota), 3. Muskó Zoltán, Zsankó László (Balatonszárszó, Bm. Áld. Véd.). 70 év felettiek: Antal Zoltán, Zacher Gizella (Széchenyi I. Egyet., Belvárosi Aszt. Egy.). Nők: Beck Szilvia, Beke Erika (Szombathely), 2. Vikor Bea, Vitorné Virág Ágnes (egyesületen kívüli, Pelikán ASE, Sarkad).
Egyéni és páros. Férfiak. 40–49 évesek: Németh János (Szegedi AC). Páros: Kállai Norbert, Németh János, 3. Horváth István, Tóth Sándor (Várpalota, Mezőberény). 50–59 évesek: Nagy Miklós Attila (Szerva ASE). Páros: Jancsa Gábor. Vágott János dr. (Pestújhely).
60–64 évesek: Frank Béla (Szegedi AC). Páros: Baráth Kornél, Geri László (Gödöllő, MAVEX). 65–69 évesek: Gacsályi István (Debrecen), 2. Zsankó László (Bm. Áld. Véd). Páros: Gáspár Mihály, Sebestyén Róbert (Jászkun Volán, Balatonfüred). 70–74 évesek: Szalai István (Postás SE). Páros: Klein Sándor, Engi Gábor (AEK Beloiannisz, Pataki ASC). 75 év felett: Ráday-Pesthy Pál Frigyes dr. (egyesület nélkül). Páros: Mayer József, Pirisi István (KSI, ÁNy. Biztonsági Nyomda). 80 év felett: Mayer József (KSI).
Nők. 40 évesek: Turner Andrea Mária (BPPK). 60 évesek: Magyar Éva (Belvárosi AE). Páros összevont: Máger Edéné, Turner Andrea Mária (Vértesszőlős, BPPK), 3. Vikor Bea, Viktorné Virág Ágnes (egyesület nélkül, Pelikán ASE, Sarkad).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.