Hét végi strandröplabda az Árpád fürdőben

Egy héttel ezelőtt megkezdődött a Dél-alföldi strandröplabda-bajnokság a Szeged melletti Sun City Szabadidőközpontban. 1998 óta Békéscsaba állandó házigazdája a versenysorozatnak, ami idén sem szakadt meg, ismét remek házigazdának bizonyult a megyeszékhely, Ahol ezen a hét végén már a második fordulóra került sor.

A szombat reggeli nevezésnél látható volt, hogy a zuhogó eső elrettentett sok női párost a versenyzéstől, így nyolc duó lépett homokba szombat délelőtt. A kezdésre viszont az eső is elállt, sőt, 11 órára már a nap is kisütött.
Az egyik csoportot könnyedén nyerte a szarvasi Bazsó–Pecsenye páros, a másikat a csabai Hudák–Várai duó. Az elődöntőben azonban a békéscsabaiak botlottak Gracza Sóti Fanni és Kádár Gréta ellen, akik ezzel el is lőtték az összes puskaporukat, hiszen a fináléban már nem tudták megállítani a lehengerlően és taktikusan röplabdázó Bazsóékat. A bronzérem azonban Békéscsabán maradt Hudákék győzelmével, akik Szuhaj Maját és Tóth Gerdát fektették két vállra.
A női páros végeredménye: 1. Bazsó Kitti-Pecsenye Rita (Szarvas), 2. Gracza Sóti Fanni-Kádár Gréta (Szeged), 3. Hudák Henrietta-Várai Rita (Békéscsaba), 4. Szuhaj Maja-Tóth Gerda (Szeged), 5. Nika Borbála-Pomázi Rebeka (Békéscsaba), 6. Dévai Henrietta-Insperger Fanni (Békéscsaba, Csongrád), 7. Gyulai Fanni-Szabó Csenge (Szarvas), 8. Böőr Kitti-Sebők Réka (Békéscsaba).

A női párosok első három helyezettje

Maradva a szombati napnál, ahogy elhaladtak a felhők, kitisztult az ég, egyre több vegyes páros érkezett az Árpád fürdőbe. Meg sem állt a nevezés tizenötig.
Már a csoportküzdelmek során is parázs meccseket láthattunk. A legjobb négybe bőven került Békés megyei. Hudák Henrietta és Pásztor Tibor az elődöntőig remekül röplabdázott, de ott már elfogyott az erő, és két vereséggel lemaradtak a dobogóról. A harmadik helyen a szarvasi Konstantinovics Lili és Demcsák Dávid futott be.
A fináléban a csabai Bartolák Lilla párja a magyar válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes Török Roland volt, de nem tudták a papírformát hozni, mert a sok nyitásrontás megbosszulta magát. 21:15-ös vereséget szenvedtek a szegedi Tóth Gerda és Varga Zsolt tandemtől.
A vegyes párosok végeredménye: 1. Tóth Gerda-Varga Zsolt (Szeged), 2. Bartolák Lilla-Török Roland (Békéscsaba, Kecskemét), 3. Konstantinovics Lili-Demcsák Dávid (Szarvas), 4. Hudák Henrietta-Pásztor Tibor (Békéscsaba, Sarkad), 5–8. Dévai Henrietta-Török Richárd (Békéscsaba, Szentes), Gracza Sóti Fanni-Sarnyai Ákos (Szeged), Mester Zsófia-Kiri Bence (Szarvas), Berentés Béla-Kádár Gréta (Szeged), 9–12. Antal Mihály-Gyulai Fanni (Szarvas), Hilák Henrietta-Tátrai Sándor (Szeged), Insperger Fanni-Nagy Tamás (Csongrád, Szeged), Szabó Csenge-Szín Bence (Szarvas), 13–15. Bús Mirella-Apró Barnabás (Szeged, Magyarkanizsa), Bancsó Szabina-Jánki Zoltán (Biatorbágy, Sarkad), Szuhaj Maja-Komlósi Péter (Szeged, Gyula).
Vasárnapra is szép számú nevező gyűlt össze a csabai strandon a férfiak mezőnyére: 12 csapat négy csoportban indította a reggelt. Már ekkor is voltak izgalmak, de igazából az egyenes-kieséses szakaszra vált feszültebbé a légkör. A csoportgyőztesek könnyedén meneteltek az elődöntőbe, ahol az egyik nagy esélyes Farkas-Baráti Attila–Fülöp Norbert a mérkőzés közepéig nagyon szenvedett Földiék ellen, de 18-nál robbantottak és 25:21-gyel jutottak döntőbe. A másik ágon sem történt meglepetés, hiszen Bodnár-Boros duó hozta a kötelezőt Strezeneczkiék ellen.
A bronzot a szarvasi Földi Zsolt és Demcsák Dávid szerezte meg, így ők lettek a legeredményesebb Békés megyei páros a férfiak mezőnyében.
Az álomfináléban Bodnárék nyerték az elsőt 21:18-ra, majd ugyanilyen arányban Fülöpék a másodikat. Máris jöhetett a mindent eldöntő szett. Farkas-Baráti vezérletével megléptek a játszma közepén, amit nem tudtak Bodnárék tartani, így 15:10-zel hozták a színvonalas labdamenetekkel tarkított finálét. A Dél-alföldi strandröplabda bajnokság békéscsabai 2. fordulóját Farkas-Baráti Attila és Fülöp Norbert nyerte.

A díjazott férfi párosok

Férfi párosok végeredménye: 1. Farkas-Baráti Attila-Fülöp Norbert (Szeged), 2. Bodnár Lajos-Boros Gábor (Kunhegyes, Szeged), 3. Földi Zsolt-Demcsák Dávid (Szarvas), 4. Makhult Zoltán-Strezeneczki Gyula (Szeged), 5. Kubik Lajos-ifj. Pásztor Tibor (Sarkad), 6. Nagy Tamás-Sarnyai Ákos (Szeged), 7. Hrabovszki Martin-Pálfi Róbert (Békéscsaba), 8. Kertész Ferenc-Perlaki Zoltán (Gyula), 9-12. Török Richárd-Tátrai Sándor (Szentes, Szeged), Kandala Tamás-Komlósi Péter (Szarvas, Gyula), Gál Patrik-Kiri Bence (Szarvas), Antal Mihály-Gál Csaba (Szarvas).

Címlapképünkön a vegyes párosok dobogósai

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.