Horváth Soma döntőzött a fővárosban

Az év utolsó versenyét, a Magyar Kupa második fordulóját a Törekvés SE fővárosi termében vívta Horváth Soma, a Gyulai SE ifjú tőrözője. A fürdővárosi tehetségnek sikerült éremmel zárnia a viadalt, ezzel megkoronázva a 2017-es kihívásokat.

A negyvennégy versenyzőt felsorakoztató kadet mezőnyben a hazai ranglistásokon kívül cseh és ­szlovák versenyzők is ­színesítették a viadalt. Soma a csoportfor­dulót öt győzelemmel, vereség nélkül abszolválta. A táblán egymás után három törekvéses versenyzőt is megállításra kényszerített a fürdővárosi vívó, majd ­Szántay Benedeket, a Bp. Honvéd nagyszerű válogatott versenyzőjét is legyőzve a döntőbe asszózta magát.
Az utolsó csörtében a Ferencváros kiválóságával, Szemes Gergővel vívva felidézték a korábbi évek egymás elleni versenyeinek hangulatát. A két fiatal felváltva szúrta egymásnak a tusokat, egyik sem engedte előnyhöz jutni a másikat. Soma 13:13-ig bírta a tempót, és bár nagyot küzdött, a dobogó tetejére nem ő állhatott fel. A gyulai fiú elért második helye viszont így is elég volt ahhoz, hogy ismét átrendezze a hazai kadet ranglistát.
A kivívott pontokkal immáron a ranglista második helyéről várja a január közepén Pozsonyban megrendezésre kerülő európai kadet körversenyt, amely szintén válogatónak számít.

Címlapon: Radnai Reinhard és Horváth Soma továbbra is eredményes közös munkát folytat. Fotó: Szilágyi Attila

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.