Hosszú, fárasztó idényre tettek pontot

A kadet és junior párbajtőrvívók számára az idény utolsó válogató versenyeit rendezték meg a budapesti Gerevich Aladár Sportcsarnokban.

A hétvégét a kadet fiúk kezdték. A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia pengeforgatói közül Keszthelyi Zsombor és Saeed Abu Jubere Arkan is jól szerepelt, mindketten bejutottak a legjobb tizenhat közé. Arkan nagy küzdelemben, a „hirtelen halálban” kapott ki a balatoni Kovácstól, Zsombor viszont meggyőző fölénnyel győzte le az egyetlen külföldi versenyzőt, a brit Kew-t. A döntőben aztán ő is a kellemetlen, védekező stílusú Kováccsal került össze, s neki sem sikerült legyőznie. Nyolcadik helyezése így is azt mutatja, hogy stabilan ott tud lenni a legjobbak között. A lányok versenyében egyedül Dékány Kinga képviselte a csabai klubot, ő is bejutott a tizenhat közé, de a tatai Büki ahogy legutóbb is , ezúttal is legyőzte a kissé görcsösen vívó békéscsabai tehetséget. A juniorok versengésében Keszthelyi és Arkan is feljutott a harminckettes táblára itt mindketten esélyesebb, tapasztaltabb vívótól kaptak ki.
A csabai junior lányok közül Kazár Dórának és Csiaki Dorottyának ment legjobban a vívás, mindketten bejutottak a nyolcas döntőbe. Dóra a BVSC-s Borsodytól, Dorka a vasasos Gálfalvytól szenvedett szoros vereséget. Előbbi hatodik, utóbbi hetedik lett.
Az idény végén, amikor legjobbjaink már rendkívül fáradtak, minden döntős helyezés felértékelődik mondta Galli Zsolt, az AVA vezetőedzője. Például a világbajnokság két hőse, az ezüstérmes tatabányai Gnám Tamara és a bronzos lányunk, Petri Renáta a tizenhat közé sem jutott. A jól megérdemelt pihenést Kazár Dóra és Keszthelyi Zsombor a ranglista második, Dékány Kinga a harmadik helyét elfoglalva kezdheti meg.

Címlapon: Kazár Dóra és Csikai Dorottya (világoskék melegítőben) számára ezúttal nem jutott hely a dobogón. Fotó: Hunfencing.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.