Hosszútávon is jó teljesítettek a fiatalok

Az úszósportágban jellemzően az őszi, téli és kora tavaszi időszak az „erőgyűjtésé”. Régi értelemben vett kifejezéssel az állóképesség fejlesztéséé, amelyet időnként ellenőrizni illik. Mármint azt, hová is fejlődött e téren az úszó.

Ennek egyik jó felmérője a hosszútávúszó verseny, amelyet olykor a sprinterek is kihasználnak ellenőrzés céljából. Nos, ennek szellemében második alkalommal rendezték meg ma, szombaton, Békéscsabán, az Árpád fürdőben a megyei hosszútávúszó versenyt, amely egyben megyebajnokság első fordulója volt az utánpótlás számára. A rendezők csak hosszú távokat írtak ki, így 400, 800 és 1500 méteren mérték össze tudásukat a fiatalok. Még a legkisebbek, a 9-10 évesek is remekül teljesítették a 400 méteres gyorsúszó számot.
A szombati eseményen hat Békés megyei klub indította fiataljait, akik a következő pontértékekkel gyarapították közösségüket: 1. Békéscsaba Előre Úszó Klub 23878 pont, 2. Gyulai Várfürdő 10305, 3. Triton Sport Egyesület, Gyula 8600, 4. Tótkomlósi Úszó Egyesület 3996, 5. Orosháza Úszó Egylet 2487, 6. Gyomaendrődi Delfin 322.
Az idei viadalra nem mellesleg 107 versenyzőt nevezett klubja, akik 156 rajtot teljesítettek. Ami pedig az érmek leosztását illeti: a békéscsabaiak mérlege 14 arany-, 13 ezüst- és 16 bronzmedál. Gyulai Várfürdő: 11, 4, 1. Triton Sport Egyesület, Gyula: 4 ezüst, 3 bronz. Tótkomlós 1, 3, 2. Orosháza: 2 arany, 2 bronz.

Győztesek. Fiúk. 400 m vegyes úszás, 2002-ben születettek és idősebbek: Sipaki Zsombor (Békéscsaba) 5:11,42. 2003: Horváth Balázs (Békéscsaba) 4:59,58. 2004: Bányik Barnabás (Tótkomlós) 5:27,47. 2005: Antal András (Orosháza) 5:50,40. 2006: Horváth Szabolcs (Békéscsaba) 6:39,97. 400 m gyorsúszás, 2005 és idősebbek: Nagy Christopher (Várfürdő) 4:23,27. 2006: Balázs Krisztián (Békéscsaba) 5:35,97. 2007: Szász Máté (Békéscsaba) 5:32,26. 2008: Reisz Nándor (Békéscsaba) 5:45,60. 1500 m gyorsúszás, 2002 és idősebbek: Nagy Christopher 17:11,42. 2003: Horváth Balázs 17:44,56. 2004: Zsigmond Olivér (Várfürdő) 19:33,10. 2005: Antal András 20:33,42. 2006: Balázs Krisztián 23:48,12.
Lányok. 400 m vegyes úszás, 2002 és idősebbek: Daka Anett (Várfürdő) 5:10,19. 2003: Provosinszki Noémi (Békéscsaba) 5:34,81. 2004: Szűts Bojána (Békéscsaba) 5:38,38. 2005: Veres Laura (Várfürdő) 5:41,09. 2006: Sipaki Csenge (Békéscsaba) 6:08,17. 400 m gyorsúszás, 2005 és idősebbek: Mokán Dominika (Várfürdő) 4:54,90. 2006: Dobra Dóra (Várfürdő) 5:30,09. 2007: Cseresznyés Petra (Várfürdő) 6:11,65. 2008: Asztalos Antónia (Békéscsaba) 6:32,75. 800 m gyorsúszás, 2002 és idősebbek: Daka Anett 9:28,53. 2003: Provosinszki Noémi 10:07,74. 2004: Prekop Vera (Békéscsaba) 10:14,68. 2005: Veres Laura 10:08,20. 2006: Dobra Dóra 11:22,87.

Címlapképünkön a Békéscsabai Előre Úszó Klub csapata látható, akik sok dicsőséget és elsőséget szereztek az idei első hossztávú úszóviadalon

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.