Hová tűnt az őszi magabiztosság?

Három nehéz idei mérkőzés után első tavaszi pontjai megszerzésére készült az Orosházi NKC NB I B-s női kézilabdacsapata. Erre előzetesen a mezőny hátsó harmadában tanyázó Nyíradony kifejezetten jó alanynak bizonyult, a hajdúsági alakulat azonban borította a papírformát.

Orosházi NKC–Nyíradony VVTK 26–30 (14–15)
NB I B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 150 néző. Vezette: Lengyel Vivien, Sebestyén Fanni.
Orosháza: Brunner – Zsilák 1, Zvolenszky 3, Som 1, Kamuti 1, Takács F. 3 (1), Antal 3. Csere: Makai (kapus), Tóth S. 3, Vörös 6, Dancsó, Hatala 3, Ulmann 2. Edző: Papp László. A Nyíradony legjobb góldobói: Sopronyi 7 (1), Bordás 6, Szabó 6.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 6/2.

A hazaiak kezdtek jobban, a 4. percben 4–2-re vezettek. A vendégek a súlyos sérülése után a pályára most visszatért egykori válogatott balkezes lövő, Sopronyi Anett góljaival, a 9. percben 8–6-ra fordítottak, amikor Papp László időt kért. Az ONKC ezután egyenlített, majd előbb Sopronyi, két perc múltán pedig Tóth Sára is hetest hibázott. A 26. percben 14–10-re elhúztak a vendégek, majd a 29. percben kapusuk Varga Nóra megkapta a piros lapot.
Fordulás után a hazaiak még egyenlítettek (16–16), de a vezetést nem tudták átvenni. Az adonyiak a rutinos Kudor irányításával jól kézilabdáztak, így a 45.percben 23–19-re vezettek. A folytatásban is tartotta előnyét a Köstner Vilmos által irányított vendégcsapat, az 55. percben már hat góllal vezetett (22–28), és végül teljesen megérdemelten győzött a tavasszal továbbra is nyeretlen ONKC ellen. A szurkolók joggal tehetik fel a kérdést: hová veszett csapatukból az őszi magabiztosság?
Papp László: – Mind eredményben, min sportemberi magatartásban nullára vizsgáztunk.

További és korábbi eredmények, program, tabella:

Címlapon: Kamuti Rékáéknak valamiért nagyon nem megy a játék a tavaszi idény során. Fotó: Tóth Emese

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.