Huszonötezer dollárért ütik a labdát

Gyulán egy héten át teniszlabda pattogástól lesz hangos a városi sporttelep, ugyanis június 10–18. között soha nem látott rangos viadalt rendeznek a fürdővárosban – legalábbis az előzetes nevezések erre engednek következtetni.

A 25 ezer dollár összdíjazású XIXO Open nemzetközi tornán négy földrészről, 21 nemzet sportolói neveztek. A legismertebb név közülük a kanadai Frank Dancevic (a képen), aki a 65. helyen is állt már az ATP-világranglistán. Az Egyesült Államokból a tavalyi junior ranglista ezüstérmese, Ulises Blanc érkezik a fürdővárosba a jó eredmény elérésének reményében. Ott lesz a mezőnyben az Ausztrál Open-győztes, a Roland Garrosról érkező Piros Zsombor, aki a jelenlegi junior ranglistán az előkelő ötödik helyen áll.
A hazaiak közül a legrangosabb nevező a Davis Kupa-játékos, Nagy Péter, de több, az ATP-listán a 200-400. hely között álló is kísérletet tesz az előrelépésre.
A verseny 10-én, szombaton 10 órakor kezdődik a selejtezőkkel, két nappal később már a főtáblára kerülésért harcolnak a párosok az egyébként szépen felújított pályákon. A fináléra pedig a jövő hét végén, 17-én és 18-án kerül sor. Az eseményre kilátogatóknak azzal kedveskednek a rendezők, hogy ingyenes a belépés.
A Magyar Tenisz Szövetség főtitkára, Richter Attila egyébként tavaly kereste meg a gyulaiakat, nevezetesen Kovács Zoltánt, a klub vezetőségi tagját, hogy a nagy hagyományokkal és MTSZ klubkártyával rendelkező egyesületet rávegye egy ilyen nagyszabású esemény megrendezésére. Nem kellett agitálnia, nyitott kapukra talált a népes sportolót soraiban tudó Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub vezetőiben, annál is inkább, mert egy fő támogatót is biztosított az eseményhez a hazai szövetség. Így aztán kétségkívül egy Békés megyében soha nem látott nagyszabású teniszeseményt követhetnek az érdeklődők egy héten át a Viharsarokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.