Így állhat össze fociban a három megyei osztály

Pontosan egy hét van még hátra a megyei labdarúgó-bajnokságok nevezési határidejéig, akad tehát még némi idejük a hezitáló klubvezetőknek a hogyan továbbot illetően. A három viharsarki liga következő évi létszámát illetően az I. osztályban a legtöbb a bizonytalansági faktor, éppen ezért egy kicsit megpróbáltuk felgyorsítani az idő kerekét és prognosztizálni, mi várható.

Kész tény, hogy a megye-egyes bajnokság tavalyi 13 csapatából a Füzesgyarmat felkerült az NB III-ba, ahonnan 3 együttes is visszacsúszott. Így sem lesz azonban 16-os a mezőny, hiszen a második vonalból nem várható feljutó. A békésieknél a kispályán is érdekelt kulcsembereknek nem összeegyeztethető a magasabb szintű szereplés, a lőkösháziak licencet sem adtak be, a békésszentandrásiaknál a játékosok elgondolása mellett a megfelelő utánpótlás kiállítása is problémát jelent, a többi gárda pedig alapvetően nem áll készen az I. osztályra.
Amelyről tudott volt, hogy a Mezőkovácsháza biztosan kihátrál onnan. Nem az MTE lesz azonban az egyetlen csapat, amely erre a lépésre kényszerül. A legfrissebb hírek szerint hasonlóan döntöttek Tótkomlóson és Szabadkígyóson is. Előbbi helyszínen összeolvad a két csapat és a harmadosztályból kezdhet meg újból felkapaszkodni. Talán még ennél is rosszabb a helyzet a megyei kupát megnyerő kígyósiak háza táján. Információnk szerint a játékosok többsége más egyesületben folytatja pályafutását, ezért még a harmadik vonalban sem tekinthető biztosnak a gárda indulása.
Amennyiben minden így marad, akkor augusztus 12-én 12 együttes részvételével veszi kezdetét az új év. Mindez azért nem hátrány, mert ilyen létszámmal sokkal komolyabb bajnokságot lehet rendezni alapszakasszal (22 mérkőzés), valamint felső- (1–6. helyezett) és alsóházi (7–12. helyezett) rájátszással (10 mérkőzés), mint mondjuk 13-14 résztvevővel.
Ugyanez vonatkozik a második vonalra is, ahol ismeretes, hogy észak-déli területi elven, kétszer 12-es csoportban bonyolítják le a küzdelmeket, a megye-egy kapcsán már említett rendszer szerint. Az itteni mezőnyt ideális esetben a tavalyi 16 gárda, plusz a visszanevező Mezőkovácsháza alkothatja, kiegészülve a megye-hármas csoportok első három helyezettjével, továbbá a százalékosan jobb mutatókkal rendelkező negyedikkel. A végleges névsort persze befolyásolhatja, ha a magasabb osztályhoz hasonlóan, egy-két egyesület „bedobja a törölközőt” és csak a legalacsonyabb szintre nevez.
A sok feljutó ellenére a harmadosztály sem „ürül ki”, mert vélhetően ott is lesznek újonnan szervezett csapatok, így csoportonként 10-11 gárda részvételére mutatkozik esély. Elvi síkon tehát így fest a helyzet a jövő évi létszámokat illetően, a gyakorlatban viszont az utolsó pillanatokban is megváltozhatnak dolgok, ahogyan arra már nem egy alkalommal volt is példa.

B. M.

Címlapon: A Méhkerék célja az azonnali visszajutás lesz, amire a kerete egyértelműen feljogosítja. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.