Így várják a szénási bajnoki döntőt

A megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjának aranyérmét eldöntő mérkőzést játszanak szombaton délután Nagyszénáson, ahol a pontelőnnyel rendelkező házigazdák 17 órától az üldöző Orosházi MTK-ULE 1913 gárdáját fogadják. A két szomszédvár két éve rendszeresen presztízsmeccseket vív egymással. A helyzet hasonlít a tavalyihoz, amikor egy osztállyal lejjebb csatáztak a bajnoki címért. Tét nélkül is sok nézőt vonzana ez a párharc, hát még így, hogy a pontvadászat az utolsó pillanatig nyitott!

Természetesen megkérdeztük a két fél trénerét, ők vajon miként várják a sorsdöntő derbit. A házigazdák trénere, Boér Zsolt helyzete annyival kedvezőbbnek tűnik, hogy csapata számára már a döntetlen is üdvöt, erre játszani azonban aligha lehet és érdemes.
Az a meccs következik, amely nem egy a sok közül, hanem a rájátszás kezdete óta várt aranycsata. Ezen a napon véleményem szerint egy játékost sem kell külön motiválni, mindenki átérezni majd, hogy ilyen lehetőség ritkán adódik az életében, amikor a bajnoki cím az utolsó fordulóban dől el hazai pályán. A pontelőnyünk birtokában egy kicsit nyugodtabban játszhatunk, de úgyis az lesz a döntő, ki szerzi meg a vezetést. Mindkét oldalon sok olyan játékos van, aki képes eldönteni egy-egy villanással a találkozót, véleményem szerint az a csapat fogja nyerni a bajnokságot, amely jobban meg tudja szervezni a védelmét. Nagyon kiélezett párharcot folytattunk egész évben az Orosházával, amiben szellemileg egy kicsit el is fáradt a csapat, de erre a kilencven percre mindenki összeszedi még a maradék erejét. Sajnálom, hogy annyi sérülés sújtott minket egész évben a hátsó alakzatunkban, mert ha a tartós sérültek rendelkezésemre álltak volna végig, már nem lenne tétje ennek a mérkőzésnek. Bízom benne, hogy jó játékvezetés mellett, sok néző előtt, sportszerű keretek között két vállra tudjuk fektetni az esélyesebb vendégeket, és újra aranyéremmel zárjuk a szezont. A végeredménytől függetlenül csak szuperlatívuszokban beszélhetek a csapat elmúlt két évben nyújtott teljesítményéről! hangzottak Boér Zsolt gondolatai.
A másik oldalon Czollner Gábor is részletesen kifejtette véleményét a meccsről, egyben a mögöttük hagyott évről. Az orosházi szakvezető szerint igazi ünnep lesz a találkozó mindkét fél számára.
Bátran kijelenthetem, hogy az utolsó fordulóhoz érve mindkét fél elégedett lehet a szezonban nyújtott teljesítményével. Sokáig úgy tűnt, hogy az Újkígyós még beleszólhat a bajnoki címért folytatott küzdelembe, azonban a véghajrában egy kicsit lemaradt és nem tudta az őszi formáját fenntartani. Ezúton is gratulálunk a bronzérmük megszerzéséhez! Visszatekintve a bajnokságra és a felsőházi rájátszásra, azt gondolom, hogy egy igen nehéz bajnoki évadon vagyunk túl. Minden csapat megpróbálta a lehetőségeihez mérten a legjobbat nyújtani és ezért egy mérkőzésünk sem volt sétagalopp, még ha az eredmények vagy a gólok száma esetleg mást engednének sejtetni. A szombati rangadó mindkét csapat számára ünnep lesz. Biztosan rengeteg néző fog kilátogatni a helyszínre és bízom benne, hogy ha a két fél a tudása legjavát nyújtja majd, mert akkor egy igazi bajnoki döntőhöz méltó focit láthatnak. A mi felfogásunk szerint ez egy lehetőség az aranyérem megszerzésére, ezért természetesen mindent megteszünk a győzelemért. Minden tekintetben az ellenfelünk élvezhet előnyt, hiszen számára a döntetlen is elegendő és a hazai pálya előnyeit is kihasználhatja. Viszont a nyomás is rá nehezedik talán inkább ezáltal. Nekünk azt kell tennünk, amit szoktunk és akkor az eredmény sem marad el a végén fejtett ki a meglátásait Czollner Gábor.

B. M.

Megye II. osztály, Déli csoport, 32. forduló
Június 9. szombat, 17.00:
Nagyszénás SEOrosházi MTK-ULE 1913
Vezeti: Telek András (Kovács Krisztina, Bozó Norbert)

Címlapon: Pontban egy évvel ezelőtt a megye III. osztályú bajnoki döntőben félezer ember drukkolt a két csapatnak, most is nagy az érdeklődés a rangadó iránt. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.