Izgalmas vasárnapi hajrá várható

Érdekesen alakul a küzdelem a békéscsabai Vasutas Művelődési Házban zajló tizedik Ancsin-memorial nemzetközi sakkversenyen. Az előző napon fél pont előnyt kiharcoló dévaványai FIDE-mester, Fekete Albert mindkét partija remivel zárult, ami az üldözők malmára hajtotta a vizet.

A vasárnapi utolsó két partit négyen kezdhetik azonos pontszámmal az élről. Közülük az orosházi Bogdány Gábor zárta igazán kiválóan a játéknapot, aki két klubtársát, közte a címvédő Kakuk Sándort legyőzve kapaszkodott fel az elitbe. A romániai Samu Sorin-Mihai számára összejött az a bravúr, hogy másfél pontot zsebelt be a mezőny két FIDE-mesterével szemben. Honfitársa, Lévay Sorin – aki a verseny 2014-es győztese –, gyakorlatilag ennek a vereségnek köszönheti, hogy elszálltak a további reményei a végső sikert illetően. A vezető kvartett negyedik tagja a kecskeméti Divald Tamás, aki a délelőtt szerzett teljes pontját Fekete Albert ellen döntetlennel „fejelte meg” délután.
Vasárnap a két záró fordulót bonyolítják le 8 és 13 órás, kezdéssel.

Eredmények. 4. forduló: Samu Sorin-Mihai (romániai, 2050)–Fekete Albert (Kisújszállás, 2199 FM) 0,5:0,5, Hajdú István (Szentes, 1943)–Divald Tamás (Tóth László SE, 2020) 0:1, Lévay Sorin (romániai, 2240 FM)–dr. Gosztolya Ferenc (Békés, 1960) 1:0, Kakuk Sándor (Orosháza, 2155)–Farkas Lőrinc (Gyula, 1842) 1:0, Bogdány Gábor (Orosháza, 2000)–Hatos István (Orosháza, 1702) 1:0, Hercz Vendel (Derecske, 1636)–Kunos Zoltán (Orosháza, 2000) 0,5:0,5, Bíró István (Orosháza, 1967)–Major Norbert (Derecske, 1647) 1:0, Melján Dávid Gergő (TÁKISZ SE, 1672)–Vámosi Péter István (Békés, 1546) 0:1, Tornyai Jenő (Maróczy SE, 1898)–Balog Imre (Békés, 1954) 0:1, Kovács István (Gyula, 1603)–Fekete Ágnes (Kisújszállás, 1927) 0:1, Bernáth Bence (MÁV Előre, 1813)–K. Szabó József (Martfű, 1742) 0,5:0,5, Kovariková Maria (szlovákiai, 1198)–Csomós János (Gyula, 1745) 0:1, Kozák János (Szentes, 1553)–Kerti János (Derecske, 1584) 0:1, Vida József (Derecske, 1509)–Kardos Levente (TÁKISZ SE, 1388) 0,5:0,5, Varga József (Derecske, 1551)–Gurzó Bence Bendegúz (Gyula, 1620) 0:1.
5. forduló: Fekete Albert–Divald Tamás 0,5:0,5, Lévay Sorin–Samu Sorin-Mihai 0:1, Bogdány Gábor–Kakuk Sándor 1:0, Kunos Zoltán–Bíró István 0,5:0,5, Vámosi Péter István–Hercz Vendel 0:1, dr. Gosztolya Ferenc–Hajdú István 0,5:0,5, Balog Imre–Csomós János 0:1, Fekete Ágnes–Hatos István 1:0, Farkas Lőrinc–Melján Dávid 0:1, Major Norbert–Tornyai Jenő 0:1, Kerti János–Bernáth Bence 0,5:0,5, K. Szabó József–Kovács István 1:0, Gurzó Bence Bendegúz–Vida József 1:0, Kardos Levente–Kozák János 0:1, Kovariková Mária–Varga József 0,5:0,5.
Az élcsoport: Fekete A., Divald, Samu, Bogdány 4-4 pont, Bíró, Hercz 3,5-3,5, Lévay, Kunos, Kakuk, Hajdú, Melján, Csomós, Fekete Ágnes 3-3.
A 6. forduló párosítása: Divald Tamás–Samu Sorin-Mihai, Hercz Vendel–Fekete Albert, Bíró István–Bogdány Gábor, Hajdú István–Lévay Sorin, Kakuk Sándor–Fekete Ágnes, Melján Dávid Gergő–Kunos Zoltán, Csomós János–K. Szabó József, Tornyai Jenő–dr. Gosztolya Ferenc, Vámosi Péter István–Major Norbert, Bernáth Bence–Balog Imre, Kozák János–Farkas Lőrinc, Hatos István–Gurzó Bence Bendegúz, Kerti János–Kovariková Maria, Kovács István–Kardos Levente, Vida József–Varga József.

B. M.

Címlapon: A verseny 2014-es győztese, Lévay Sorin jelentős lépéshátrányba került vasárnapra. Fotó: Imre György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.