Jó kis hírverő meccs volt

Változatos, rendkívül izgalmas, hatgólos mérkőzésen osztozott meg a pontokon a Békéscsaba 1912 Előre és a vasárnapi Kórház utcai vendég MTK. A tavalyi még élvonalban szereplő fővárosiak szereztek vezetést, azután viszont kétszer is nekik kellett futniuk az eredmény után, de mindezt jól tették.


Békéscsaba 1912 Előre–MTK Budapest 3–3 (2–1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Békéscsaba, 2130 néző. Vezette: Nagy Péter (Punyi Gyula, Berényi Ákos).
Békéscsaba: Uram – Nagy S., Szélpál, Farkas M., Zahorán – Pantovics (Pusztai, 81.), Faragó (Károly, 73.), Király, Máris (Burai, 67.) – Szalai, Kovács Á. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.
MTK: Bese – Katona M., Varju, Pintér Á., Nagy Zs. – Kata, Mezei (Schön, 80.) – Vass P., Bognár I., Szatmári (Simon, 46.) – Lencse. Vezetőedző: Michael Boris.
Sárga lap:
Faragó az 1., Mezei a 11., Kata a 78., Zahorán a 89. percben.

15. perc: Mezei szerzett labdát, majd Vass, Bognár, Katona érintésével Lencse volt a befejező, mintegy 10 méterről a kapu bal oldalába lőtte a labdát, 0–1.
21. perc: Király jobb oldali szöglete után Szalai robbant be és közelről a hálóba fejelt, 1–1.
39. perc:
Nyomott a Békéscsaba, a 16-oson előtt járatták a labdát, majd Kovács gondolt egyet és 18-ról rászúrta, a labda a jobb alsó sarokba vágódott, 2–1.
59. perc:
Mezei majd Bognár volt a labda útja, majd Vass kiszorított helyzetből a rövid felső sarokba lőtt, 2–2.
65. perc: Király
célozta meg a kaput mintegy 18 m-ről labdája a jobb alsó sarokba vágódott, 3–2.
84. perc:
Bognár jobb oldali ívelése után először még kifejelték a labdát a védők, amit Simon a háló jobb oldalába bólintott, 3–3.

 

A 9. percben kis híján megszületett a hazai találat. Máris száguldott el a bal szélen, beadása után Királyt találta meg a labda, de gyengére sikeredett lövésébe beleléptek a védők. A túloldalon Szatmári pöckölte közelről a kapu felé a labdát, de Uram védett. Az MTK-sok már a saját térfelén letámadták a hazaiakat, igyekezve zavarba hozni őket. Egy a semleges nézőnek szemrevaló, gyors akció után Lencse megszerezte a vezetést a látogatóknak, ám hat perccel később érkezett a válasz, Szalai jókor volt jó helyen és fejesével egyenlő lett az állás. A 29. percben ismét a csabaiak balszárnya okozott zűrzavart az MTK hátsó alakzatában, Máris passza után Kovács cselezte be magát a 16-oson belülre és gyanús körülmények között a földre huppant. A játékvezető sípja néma maradt. Nem sokkal ezután Máris labdája Pantovicsot találta üresen, aki 19 m-ről lövésre szánta el magát, ám a játékszer elsuhant a felső léc fölött. Kovács bátor próbálkozásával a 36. percben már a lilák vezettek! A szünetig maradt is ez az állás.
A második félidő óriási csabai helyzettel kezdődött Pantovics szabadrúgása után Szélpál fejelt, Bese alig bírta a léc fölé tolni a labdát. Aztán egy MTK kontra után Vass bombájával ismét egyenlő volt az állás, nem sokáig, mert az amúgy is jól játszó Király nagy lövésével már ismét a liláknál volt az előny. A hajrában egy MTK ellenakció végén Simon fejesével újra egalizált a vendég, amely győzelemre tört, de kimaradtak a helyzetei, mint ahogy a hosszabbításban a csabai lehetőségek is.
Gólokban gazdag, iramos, közönségszórakoztató találkozón végül egyik csapat sem örülhetett a győzelemnek.
Jó: Szélpál N., Szalai, Király P., Pantovics, Máris, Kovács I., ill. Vass, Simon A., Mezei, Bognár I., Bese.

Mestermérleg
Schindler Szabolcs:
– Őrült mérkőzés volt! Büszke vagyok a csapatomra, mert végig győzelemre játszott és próbált futballozni. Szerettünk volna nyerni, de ez most nem sikerült. Bár még az út elején járunk, de a csapat már mutatott valamit az arcából.
Michael Boris: – Nem úgy jöttünk ide, hogy biztosan győzni fogunk. Láttuk a Békéscsabát, tudtuk, hogy jól játszik előre. Nekünk ez a stílusunk, harcosan futballozunk, de ma a védekező játékban gyengék voltunk, sok gólt kaptunk.

B. P.

Címlapon: Szalai Dániel ünnepel a gólját követően. Fotó: Imre György/beol.hu