Gáláztak a bluegymes aerobikosok

Ezek a bluegymes lányok minden évben kitalálnak valamit. A legnépesebb helyi bejegyzésű aerobik egyesület vezetői, edzői és versenyzői, karácsonyhoz közeledve rendre a Vajda Péter Művelődési Központban tartják évbúcsúztató gálájukat. Idén először a Cervinus Teátrum adott otthont a rendezvénynek, e sorok írója azonban talán székre pontosan a tavalyi helyén szemlélte végig az impozáns műsort.

A kis „turpisság” természetesen a létesítmény névváltásának köszönhető, mint ahogy az esztendők alatt szinte a Blue Gym Aerobik Egyesület is egyfajta intézménnyé formálódott egyszerű klubból. Nem túlzás ez, hiszen a 70 tagú közösségben a helyiek mellett megtalálhatók kondorosi, szentandrási, örménykúti, és békéscsabai fiatalok. A „verkli mozgatórugója” a szakmai berkekben „szarvasi Jane Fondaként” is elhíresült Somogyi Nikolett, akinek élete ez a sportág. Bizonyára azonban ő is nehezen birkózna a megszaporodott feladatokkal, ha nem lennének olyan segédjei, mint Opauszki Anita, vagy Kellerné Szarka Andrea. Anita a szakmai munkában egészíti ki tökéletesen Nikit, Andrea pedig elnökhelyettesként a klub irányításából, ügyes-bajos dolgaiból veszi ki a maga részét.
A versenyzők mellett hármójuk nagy napja is volt a vasárnapi a gála. Trend, hogy ilyenkor ők köszöntenek, bár valójában nekik járna köszönet a gyermekek neveléséért, és az egész éves áldozatos munkájuk elismeréseként.
Rendre ez az egyetlen olyan alkalom a naptárban, amelyre a klub valamennyi tagja egybegyűlik. Érthető tehát, hogy a gála műsorában 21 gyakorlat is helyet kapott. A sérüléssel bajlódó Keller Petra kiválóan debütált a konferanszié szerepkörében, egységenként szólítva színpadra társait. Valamennyien bemutatták az évközi step, challange, basic, vagy sportaerobik versenygyakijukat, akadt azonban erre az alkalomra készített koreográfia is, a népes közönség pedig taps formájában díjazta a fiatalok és az edzőik befektetett munkáját. Levezetésként a végére az évközi erőpróbákon készült képösszeállítás kivetítése maradt, amit a szülők, rokonok, barátok együtt tekintettek meg a vászon elé lekuporodó délutáni hősökkel.

A gála képekben ide kattintva érhető el!

B. M.

Címlapfotó: Szeles Jani

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.